hír cikk London; repülőtér; Heathrow; Stansted;

Heathrow repülőtér helyére új város épülne


donkanyar | 2013.07.17
A végletekig leterhelt Heathrow helyett új repülőteret építtetne Londonnak a brit főváros polgármestere. A hétfőn ismertetett nagyszabású tervek szerint Heathrow helyén új város épülne.

Boris Johnson hétfőn három lehetőséget terjesztett elő megfontolásra a londoni városházán. Az egyik – már korábban is felmerült, de hivatalosan most első ízben felvetett – elképzelés szerint a Temze tengeri torkolatában, egy mesterséges szigetre építenének egy új repülőteret, négy kifutópályával.

A másik lehetséges megoldás Johnson szerint az lenne, hogy a Temze-torkolatban, de egy természetes szigetre építenének új légikikötőt.

A két lehetőség közös vonása az lenne, hogy mindkét esetben gyorsvasúti rendszer kötné össze a repülőtereket Londonnal. Mindkettő előnyei közé tartozna, hogy nem kellene a zaj miatt éjszakai forgalomkorlátozást bevezetni.

A konzervatív párti polgármester által előterjesztett harmadik változat alapján a Londont jelenleg kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér egyikét, Stanstedet fejlesztenék fel szintén négy kifutópályával működő központi repülőtérré.

Johnson tervei szerint Heathrow helyén 250 ezer lakosú új nagyváros épülne.

A polgármester közölte: számításai szerint egy új központi londoni repülőtér felépítése és forgalomba állítása 2050-ig 375 ezernél több új munkahelyet teremtene, és 742 milliárd fonttal (csaknem 260 ezer milliárd forinttal) gyarapítaná a brit gazdaság által megtermelt áruk és szolgáltatások értékét.

Nagy-Britanniában évek óta komoly vita tárgya, sőt belpolitikai feszültség okozója a rendkívül szűkös londoni repülőtéri kapacitás bővítésének ügye. London öt nagy nemzetközi repülőterének összesen is mindössze hat kifutópályája van. Csak Heathrow-n – a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőterén – működik két pálya, de ezek kapacitáskihasználtsága is 99 százalékos. A többi londoni légikikötőben csak egy-egy pályán zajlik a forgalom, miközben például az amszterdami Schiphol repülőtérnek egyedül hat pályája van.

Heathrow, a legnagyobb londoni repülőtér környéke azonban sűrűn lakott, így gyakorlatilag lehetetlen egy újabb pálya kialakítása – nem beszélve két vagy több új pályáról, amennyire a szakértők szerint valójában szükség lenne –, és a többi légikikötő környékének lakossága is mereven ellenzi a bővítéseket.

A jelenleg formálódó elképzelések közül a Temze torkolatában, mesterséges szigetre építendő új repülőtér lenne a legdrágább, és szakértői vélemények szerint ezért ennek a megvalósulása a legvalószínűtlenebb. Egy ilyen beruházás óvatos becslések alapján is 50 milliárd fontba (17 ezer milliárd forintba) kerülne, és jóváhagyás esetén is csak több évtized múlva valósulhatna meg.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások