hír díj Kós Károly

Idén csak öt Kós Károly-díjat adtak ki


Csépé | 2011.12.16
Lőrinczné Balogh Krisztina kaposvári főépítész, Molnár Csaba, a BME docense (edelényi főépítész), Ruldof Mihály felsőzsolcai főépítész; az oszkói Hegypásztor Kör és a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája kapott idén Kós Károly-díjat.

A Kós Károly-díjat három személy és három közösség vagy szervezet kaphatja, de idén 2011. december 16-án a Belügyminisztérium BM márványaulájában csak két közösségi díjat adtak ki (abból is egyet a már 1999-ben, a díj alapításának évében díjazott Kós Károly Egyesülés „fiókszervezete”, a Vándoriskola kapott – nyilván a KKE is megkaphatta volna, de a közösségi díjat ugyanaz a szervezet, vagy csoport egyszer kaphatja meg.) A díjazásból és annak indoklásából egyértelműen látszik: a katasztrófák utáni helyreállítás volt a leginkább elismerésre méltó, de csak találgathatunk, vajon a településvédelemért és településszépítésért tenni kész közösségekből valóban kevés van-e?
A díj a helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén kimagasló eredményt elért személyek és közösségek elismerésére szolgál. A díjat minden évben – az erdélyi népművészet és a történelmi magyar, különös tekintettel a kalotaszegi népi építészeti emlékek motívumait felhasználó – alkotó, Kós Károly (1883-1977) születésnapján kerül átadásra. Az elismerésben, amely mellé pénzjutalom is jár, évente három természetes személy, illetve és három szervezet vagy munkacsoport részesülhet.

A hivatalos méltatások:
Kós Károly díjat kapott egyéni díj kategóriában

Lőrinczné Balogh Krisztina, Kaposvár MJV főépítésze
A díjazott mind Kaposvár városban, mind Somogy megyében a műemlékvédelem, az értékvédelem területén meghatározó szerepet tölt be. Kutatásaiból lassan kibontakozik Kaposvár múlt század eleji története. A felújítandó épületek tervezése során minden esetben nagy gondot fordít arra, hogy feltárja azok rejtélyes „múltját”. Lelkiismeretes munkájával, hozzáállásával, nagymértékben hozzájárul Kaposvár arculatának kialakításához, a környező települések élhetőbbé tételéhez.


Molnár Csaba DLA, a Budapesti Műszaki Egyetem, Rajzi és Formaismereti Tanszék egyetemi docense
Elhivatott építész. Mind oktatási, mind tervezési – kiemelten az épített örökségvédelem terén kifejtett –, mind főépítészi tevékenysége példamutató. Magas építészeti és mindenekelőtt szakmai-etikai minőséget képvisel. Elsősorban a közjót tartja szem előtt, amely főépítészi munkája során az árvízvédelem és az azt követő helyreállítás során vált nyilvánvalóvá. Önzetlen és példaértékű alkotó-szervezői életútja elismerését jelenti e díj.


Ruldof Mihály, a Hadas Építész Kft. ügyvezetője
A díjazott az árvíz utáni településrekonstrukció során következetesen érvényesítette a településminőség és hagyomány szempontjait. A rekonstrukciót főépítészként kézben tartotta, építészként munkájával segítette. Önzetlenül és áldozatosan segítette a bajba jutottakat, kiállt az értékek védelme mellett. Szakmai meggyőződése, a szakma iránti hűsége, valamint következetes, tehetséges munkája soha nem tűrt megalkuvást.

Kós Károly díjat kapott közösségi díj kategóriában

A Hegypásztor Kör (Oszkó)
A közösség 1985 óta munkálkodik azon, hogy Oszkó településen és környékén a hagyományos értékrend az ott élők mindennapjainak részévé váljon, szervesen összefonódjon életükkel. Egy olyan önkéntesen szerveződő, helyi értékmentő közösségről van szó, amely nem csupán megmenteni próbálja az oszkói szőlőhegyen még fellelhető boronafalú, zsúpfedeles présházakat, hanem megtölti élettel és újra a köz szolgálatába állítja azokat. Felelevenítik a nemzeti és egyházi ünnepekhez kapcsolódó szokásokat és így a múltból táplálkozva teremtenek jövőt a helyi közösségnek.

A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája
A Kós Károly Egyesülés az utóbbi időkben történt valamennyi katasztrófa utáni helyreállításban részt vett. Ezekből a munkákból oroszlánrészt vállaltak a posztgraduális képzést adó oktatási szervezet ”vándorépítészei”. A fiatalok amellett, hogy a tervezési munkában részt vettek, talán a legfontosabbat vállalták magukra: a folyamatos, egymást váltó személyes jelenlétet. A személyes jelenlét záloga a rugalmasságnak, mert a picinek tűnő változtatási igények gyors orvoslása, az amúgy is sokszorosan próbára tett emberek lelkében a hit visszatértét jelentette. Így lehetett a Beregben, majd Felsőzsolcán, végül Kolontáron és Devecserben létrehozni azt a csodát, amit lehet újjáépítésnek nevezni, de ami valójában nem más, mint az életbe visszavezető hit visszaadásának ereje.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások