Megnyílt Siófok Fő terén csütörtökön a Sió Pláza szórakoztató- és bevásárlóközpont, amit az Erste Ingatlan Kft. tulajdonában lévő Sió Ingatlan Invest Kft. mintegy 5 milliárd forintos beruházással épített meg.
Az egykori Sió Áruház helyén felhúzott 17 ezer négyzetméter összterületű plázában az üzletek mellett egyebek közt egy kéttermes, 3D-s, 4K-s rendszerű mozit alakítottak ki, és helyet kapott az épület és tér alatt egy 200 férőhelyes mélygarázs - tudatta az MTI.

Deák Tamás, a projektcég ügyvezetője elmondta, hogy a bérbe adható területnek még csak a 65 százalékát sikerült megtölteni, de az induló nyári szezon miatt nem vártak tovább a nyitással. A nagy nemzetközi márkák, illetve üzletláncok már beköltöztek az új plázába, és ez beindította a kisebbek érdeklődését is, így a töltöttség gyors javulására számítanak.
A hajdani Sió Áruházat már 2008-ban lebontották, hogy a Sió Ingatlan Invest Kft. és a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában 4,2 milliárd forintból megépüljön a Sió Pláza. A megvalósításba beleszólt a gazdasági válság, és a közel egymilliárd forintos hitellel megkezdett építkezés elakadt. Másfél éves szünet után a projektet jegyző Sió Ingatlan Invest Kft., valamint a projektet finanszírozó Erste Bank Hungary Nyrt. megállapodást kötött egymással, ekkor került a bank leányvállalatának, az Erste Ingatlan Kft.-nek tulajdonába a projekttársaság.

Az Erste Bank az MTI-hez eljuttatott közleményében jelzi: a pláza meghatározó szerepet kíván betölteni a Balaton fővárosában a szolgáltatás, a kereskedelem, a szórakozás és a kultúra területén. Az épület érdekessége, hogy a Kálmán Imre sétány felőli oldalán, a város múltjára is tekintettel eredeti állapotában újították fel a Sörbárt. Az A4 Stúdió által tervezett pláza építészeti körökben máris elismerést vívott ki: az Atlas of World Architecture beválasztotta a világ 2009-2012 között épült legjelentősebb 400 épülete közé.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában
Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában

Csupa óvodaépület került 3. számunkba, Tárnoktól Dombóvárig, Budapesttől Sencsenig.

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...