Kedden állítják fel a budapesti Kossuth tér déli oldalán az Andrássy Gyulát ábrázoló, bronzból készült lovas szobrot - közölte a Steindl Imre Programiroda (SIP) vezetője. Beszámolt arról is: hamarosan költözik az Országgyűlés Hivatala.

Wachsler Tamás elmondta: az egykori miniszterelnök szobrának alapzata, posztamense - a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. alkotása - teljes egészében elkészült. Az éjszaka a helyszínre szállították a kétszeres életnagyságú szobrot is - Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek alkotását -, annak teljes rögzítése azonban két-három napig is eltarthat.

A Zala György szobrászművész eredeti műve alapján készített szobor talapzatának oldalán két bronz dombormű is helyet kap, ezek bírálata és készítése még zajlik. A teljes alkotás várhatóan 2016 első felére készül el, így az avatásra is akkor kerülhet sor - ismertette Wachsler Tamás.

Beszámolt arról is: néhány hónapon belül írják ki az építészeti ötletpályázatot a téren álló, '70-es években épült volt MTESZ-székház átalakítására, amelyet annak felújítása után az Országgyűlés Hivatala használ majd. Az épület már az állam tulajdonában van - fűzte hozzá.

A SIP vezetője korábban arról számolt be, hogy átépül az épület homlokzata, belsőleg pedig teljes körűen megújul majd.


Forrás: MTI
 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...