hír Egyesült Királyság Erdély Kálnoky Alapítvány Károly herceg örökségvédelem Zalánpatak

Károly brit trónörökös alapítványa megregulázna egy erdélyi falvat

sebesp | 2015.09.13
Károly herceg utazásai során olyannyira beleszeretett Székelyföldbe, hogy birtokot vásárolt és újított föl Zalánpatakon, amelyet sok száz turista keres fel évente. Bár az általa támogatott alapítvány a településkép megóvását segítené, a helyiek nem túlzottan lelkesek.

A helybeliek hangsúlyozzák, szívesen látják Károly herceget, kifogásaik az általa támogatott Kálnoky Alapítvány javaslataival szemben vannak. A fonott kerítés, a modern ablakok tiltása és a kékre meszelt házak látványa szerintük felesleges kötöttség, ráadásul kihagyják őket az egyeztetésekből.

A Baróti-hegységben fekvő 120-as lélekszámú Zalánpatakra évente egyszer figyel fel a világ, majd Károly herceg távozásával a falu életébe visszaköltözik a kilátástalanság és elszigeteltség. A fiatalok többsége elment, az otthon maradtak nehezen boldogulnak. Ezen próbál segíteni a falufejlesztő szakembereket foglalkoztató Kálnoky Alapítvány nemrég elkészített táj- és építészeti elképzelésekkel.

Kasléder József polgármester szerint azonban a tanulmányokba foglaltak egyoldalúak, mert őket nem kérdezték meg arról, hogy mit is szeretnének. (A Kálnoky Alapítvány honlapja csak angolul olvasható, magyarul, románul nem.) A helybeliek nem gondolják azt, hogy pusztán a turizmusból ismét felvirágozhatna a falu, és eddig sem érzékelték Károly herceg birtokának ilyenfajta „hasznát”.

Forrás: Híradó.hu 

A herceg egyébként rendszeresen keveredik összetűzésbe ismert kortárs brit építészekkel rendkívül konzervatív építészeti értékrendje, és szakmai kérdésekben tett megnyilvánulásai miatt.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...