
A legtöbb stadion Oroszországban és Törökországban épült, ahol hét, illetve hat stadiont nyitottak meg 2018-ban. Oroszországban az infrastruktúra ilyen mértékű fejlesztésének egyértelmű oka a FIFA világbajnokság, Törökországban pedig a nemzeti stadionrekonstrukciós program keretében történtek dinamikus építkezések, a programban összesen két tucat teljesen új stadion épül fel. Az évek óta zajló magyar stadionprogram alig marad el Törökországtól, vagyis Magyarország a második legnagyobb stadionfejlesztő Európában. A stadionok megmérettetésnek szigorú feltételeknek kell eleget tennie, minimum tízezer férőhelyes létesítmények versenyezhetnek. De a nagyságon kívül például az építési technológiának, mobilitásnak, az elhelyezkedésnek, az ár/érték aránynak is meg kell felelni. Ez az oka annak, hogy az utóbbi években Budapesten (MTK), Kisvárdán és Felcsúton átadott modern stadionok kimaradtak a versenyből. Viszont a miskolci, vagy akár a székesfehérvári stadionnak is reális esélye van a győzelemre.
Bár eddig magyar győzelem még nem született, a 2014-es versenyben két magyar létesítményt jelöltek: a Groupama Arénát és a Nagyerdei Stadiont. Utóbbi akkor a negyedik helyet érte el a bírálók szavazatai alapján, de mindkettő magas értékelést kapott a kiváló ár-érték arány miatt. A világ legnagyobb internetes szavazásán március 3-án éjfélig voksolhatnak a stadionok és a futball szerelmesei. Az online szavazófelületen az öt legjobb stadiont kell kiválasztani és sorrendbe állítani. Minden évben több tízezer lelkes rajongó szavaz, sokan a saját helyi stadionjuk esélyeit növelve.
A másik díjat építészekből álló háromtagú döntőbizottság ítéli oda. Mindannyian szakértői a stadiontervezésnek, és maguk is részt vettek legalább egy stadion megnyitásában az elmúlt évek során. Az egyik korábbi évben egy magyar építész, Bordás Péter is tagja volt a döntőbizottságnak, idén pedig ők lesznek a bírálók:
- Robert Kennedy, Holmes Miller Architects (Nagy-Britannia),
- Gino Zavanella, GAU Arena (Olaszország),
- Alfredo Angulo Quevedo (Paraguay).
Videó a DVTK Stadionról
A képek a StadiumDB.com oldaláról származnak.
Forrás: Magyar Idők