Kifinomult építészeti ikon lesz a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport két lakóházból álló Duna Terasz Vista épületegyüttese és a lábánál fekvő öböl-fejlesztés. A rozsdaövezeti státusszal rendelkező terület a Vizafogó városrész dunai szakaszának szívében, közvetlenül a Duna mellett, egészen pontosan a Foka-öböl partján helyezkedik el, ezért már a tervezési fázisban is kiemelt cél volt, hogy ikonikus épület szülessen a rehabilitált területre. A hullámzás ritmusát szimbolizáló íves üvegkorlátok végigfutnak szinte a teljes épületegyüttesen, a vízpart mentén elhelyezkedő, két különálló karcsú tornyot - ezekben szintenként mindössze három exkluzív lakás helyezkedik el - egy híd köti össze, amely nem csupán az öböl kapuját szimbolizálja, de egyben a 8. emeleti prémium penthouse-lakások tetőkertjeként is funkcionál majd. Kiemelt koncepció volt az is, hogy a híd alakú architektúrának köszönhetően a vízpart, a hajókikötő és a parti sétány látványa a távolabbi épületben található lakások többségének is biztosított legyen.
Az épületek homlokzata mandulabézs színű lesz, ami letisztult és elegáns hangulatot sugároz, míg az erkélykorlátok és a nyílászárók törtfehér árnyalatot kapnak. Az íves formák, pasztell tónusok és az organikus design elemek az enteriőrben (előcsarnokok, folyósók és liftelőterek) és a közösségi helyiségekben (klubszoba és gyermekjátszószoba) is megjelennek.
A Duna Terasz Lakónegyed beruházója az alapkoncepció megálmodásánál felhasználta az elmúlt 15 év fejlesztői tapasztalatait, melyet követően a lakóépület tervezésével a Fazakas Építészirodát bízta meg. A szűk lokációban jelentkező kereslet igényeivel összecseng a Duna Terasz lakások egyik legfőbb jellemzője, amely a Duna Terasz Vistában is megjelenik: a 632 darab, 30-117 négyzetméteres lakás mindegyikéhez tartozik kisebb vagy nagyobb méretű erkély, kert vagy terasz. A D&B Ingatlan-Csoport régebbi lakóparkjaihoz hasonlóan az új fejlesztésben is a piaci sztenderdeknél magasabb arányban reprezentáltak a 3-4-5 szobás családi otthonok. Az iparágban egyedülálló lakásmix oka, hogy Budapestnek ez a területe a természeti környezet értékeinek és a környék szolgáltatási adottságainak köszönhetően kifejezetten ideálisak a kisebb vagy nagyobb családok számára. A vásárlók számára kézzelfogható anyagi előnyt jelent majd a terület rozsdaövezeti besorolása, melynek köszönhetően az arra rendeletben jogosultak a lakásvásárlás 5%-os ÁFA-tartalmát vissza tudják igényelni.
A Duna Terasz Vista lakói számára többek között portaszolgálat, közösségi kert, klubszoba, játszótér, játszószoba, okospadok, valamint egy coworking outdoor office biztosítja a kényelmet. Az első emeleti lakások borostyán fallal elválasztott privát magánkerttel rendelkeznek, a tetőteraszokon pedig egyedülálló dunai látványt nyújtó napozóterasz, fűszerkerttel kiegészült grillterasz és közösségi jógatér garantálja a kikapcsolódást.
„Az elképzelések megvalósításához a hazai lakóingatlan-fejlesztéseknél jóval integráltabb és sokrétűbb koncepcióban kellett gondolkodnunk” – hangsúlyozta Tóth Csaba, a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport ügyvezetője. „A lakópark kialakítása során kiemelt szempont volt, hogy korosztálytól függetlenül az épület egyszerre legyen a kényelem és inspiráció tökéletes helyszíne, miközben figyelembe veszi a nagycsaládosok igényeit, a közösségi, valamint a smart és fenntarthatósági szempontokat” – tette hozzá a szakember.
A Rákos-patak, a Turóc utca, a Cserhalom utca és a Danubius utca által határolt Duna Terasz Lakónegyed-fejlesztés keretében a Foka-öböl parti területek összekapcsolódnak és megújulnak a Rákos-patak menti zöldterülettel, a Duna-part és öbölpart újabb szakaszokon válik megközelíthetővé a lakók és a területre látogató pihenni vágyók számára. A lakónegyed koncepciójához idomulva a Duna Terasz Vista kialakításánál is kulcsfontosságú volt, hogy a Foka-öböl partja és az épület harmóniában legyen. A komplexum lábánál húzódó öböl-parti terület pedig az átadás után a köz által is használhatóvá válik. Az eddig kihasználatlan és megközelíthetetlen terület látszóbeton pihenőtömbökkel megszakított lépcsős, füves rézsűvé és a magas parton végigfutó sétánnyá alakul, amelyről akadálytalanul élvezhető lesz a táj és a hajókikötő különleges atmoszférája. A parti sáv vonalát japán díszcseresznyefákkal emelik ki, amely egységes arculatot teremt a parti sétány korábban elkészült szakaszaival.
Az AA energetikai besorolású lakásokban energiatakarékos hőszivattyúval kombinált mennyezeti hűtő-fűtő rendszert alkalmaznak majd, melynek köszönhetően a fenntartási költségek minimálisra csökkennek. A lakópark zéró széndioxid kibocsátással rendelkezik. A környezetkímélő hozzáállás a mélygarázsban is visszaköszön. Gondolva az elektromos autózás elterjedésére, a parkolóhelyek 30 százalékánál elektromostöltő-előkészítés áll majd rendelkezésre, amelyekből számos gyorstöltő csatlakozására is alkalmas lesz. A környezettudatos hozzáállás az építkezés folyamatában is jelen van. A Beruházó törekvése, hogy minél kisebb ökolábnyommal járjon a kivitelezés, melyben a DVM Group Kft., mint generálkivitelező kiváló partner.
Forrás: sajtóanyag