sebesp | 2015.01.14
Az Orchestre de Paris koncertjével nyílik meg szerda este Párizs új koncertterme, a Philharmonie hangversenypalota, amelyet Jean Nouvel Pritzker-díjas építész tervezett. A sztárépítész távollétével tüntet.

Részt vesz viszont a nyitóhangversenyen Francois Hollande francia államfő. A fővárosi együttest Paavo Jarvi észt karmester vezényli, a gálaesten közreműködik Renaud Capucon hegedű- és Hélene Grimaud zongoraművész.

A tervező szerda délután a Le Monde című esti lapban, valamint a közösségi portálokon azt írta, nem vesz részt az esti nyitógálán, mert nem akarja jelenlétével legalizálni "a gyakran az utánzás és a szabotázs között ingadozó építészetet". Továbbá sérelmesnek találta a feltételeket, amelyek mellett dolgoznia kellett, a kulcsfontosságú döntésekből való "erőszakos" kizárását, és a "megvetést", amelyet szerinte az utóbbi években kell elszenvednie az építőművészetnek és az építész szakmának.

Az építész visszautasította, hogy bűnbaknak tegyék meg őt a költségek jelentős túllépéséért, hiszen – mint rámutatott – nem volt ráhatása a munkálatokra. Emellett elsietettnek tartja az átadást, mert szerinte előbb "be kellett volna járatni" a világ legjobb akusztikájú hangversenytermének szánt filharmóniát.

Nouvel szerint továbbá vitát kellene indítani a tervezők, az építésvezetők és a fővállalkozók feladatáról, továbbá a közpénzek közintézmények építésére való felhasználásáról.

A 2400 férőhelyes nézőtérrel rendelkező hangversenyteremben a hét elején még bőven folytak az akusztikai beállítások, amiért a tokiói Nagata Acoustics munkatársa, Tojota Jaszuhisza és az új-zélandi Harold Marshall a felelős.

A Philharmonie vezetősége az utolsó pillanatig halasztotta a sajtóbejárást, amelyre a múlt heti terrorsorozat miatt a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett kerülhetett csak sor.

A Párizst elkerülő körgyűrű mellett, a város északkeleti részén található La Villette negyedben felhúzott épület nézőtéren hét plató is kialakítható barokk vagy kortárs művek előadói számára, valamint hat próbaterem, tíz stúdió, parkra néző kávéház, panorámaétterem, kiállítótér és pedagógiai központ is létesült.

A kilencemeletes irodaszekció mint egy kinyújtott kar, a körgyűrűn túlra, a fejlődő Pantin városrészre mutat. A koncerttermi tömb szintjei fokozatosan emelkednek, a dombszerű építmény tetején is sétálhat a látogató.

Az intézmény évente 600 ezer látogatóra, a pedagógiai programokon mintegy 100 ezer érdeklődőre számít.

A Philharmonie a szintén a La Villette parkban 1995-ben megnyílt Cité de la musique (Zene városa) nevű központ része, amelyben alakítható terem, múzeum, kiállítóterem és dokumentációs központ is található.

A hangversenypalota teljes költségvetése az építkezés nyolc éve alatt a 2006-ban tervezett 130 millió euróról 386 millió euróra (123 milliárd forint) nőtt, amiből maga az építkezés 250 millió euróba került.

Az északi elővárosok mellett található új városszéli koncerttermet nem lesz könnyű megtölteni közönséggel. A francia fővárosban sokáig egyáltalán nem léteztek jól felszerelt, nagy hangversenytermek, s eközben a közönség "elöregedett": míg a klasszikus koncerteket látogatók átlagos életkora 1981-ben 36 év volt, jelenleg 61 év.

A júniusig tervezett 270 koncertből ezért hetven dzsessz, rock vagy világzenei program lesz. Laurent Bayle, az intézmény elnöke azt reméli, hogy be tudják csábítani a környékbeli lakosokat is.

Mindeközben Párizs egyik legnagyobb presztízsű, 1920-ban megnyílt 1900 férőhelyes koncertterme, a Salle Pleyel működtetésére az állami tulajdonos, a Cité de la Musqiue – amelyhez a Philharmonie is tartozik – pályázatot írt ki, amelynek egyik feltétele: a két új hangversenyterem megnyitása után a Pleyelben többé nem lehet komolyzenei hangversenyt rendezni, ott ezentúl más zenei műfajok kaphatnak helyet.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások