épületek cikk

Stilizált műhely

Strabag TPA labor, Budapest

Katona Vilmos | 2014.12.17
A tervezés során figyelembe kellett venni a megrendelő irodakialakítási standardját, azonban szabad mozgástér adódott a belső elrendezés, mosdók, konyhák, közlekedők, bejárat, és tömeg mind építészeti, mind belőépítészeti megfogalmazásához.

Az építész leírásából

Funkcióját tekintve az épület két fő részre osztható: aszfalt- és betonlaborra, valamint a bevizsgálást kiszolgáló irodaterületre. Az épületbe fedett-nyitott bejáraton keresztül juthatunk be, amelyet egy pixelesített logót ábrázoló paravánfal határol. Innen érjük el az épület lelkét jelentő lépcsőházat, amelyből a földszinten a laborrészleg, az emeleten pedig a TPA labort kiszolgáló, irányító irodák nyílnak.

Fő funkcióként a labortér a földszinten helyezkedik el, ehhez kapcsolódik közvetlenül a laboráns irodaegység, a speciális vizsgáló laborok, vágóhelyiségek, és a mintatároló. A laborblokk mellett található a fehér és fekete öltöző, illetve a szükséges gépészeti és elektromos helyiségek.

Az emeleten a Strabag-standard szerinti cellás irodakiosztás található, vezetői irodával, tárgyalóval és hozzá kapcsolódó tetőterasszal.

A tervezés során különös figyelemet fordítottunk arra, hogy a közös és közösségi helyiségek az ilyen jellegű létesítmények általános gyakorlatával szemben magasabb hsználati igényszinttel legyenek kialakítva. Ennek tükrében a közlekedők természetes bevilágítása nagy megnyitásokkal, a konyhák-étkezők tágas kialakítása, üvegezett kapcsolatai a nagyobb térérzetet segítik, a tereket jobban összekötik. A lépcsőházi belső kiképzés ezek mellett – utalva az épületben vizsgált anyagra– látszóbeton kialakítást kapott: fehér cementtel, illetve betonba kevert festékkel tovább fehérített betonfalakkal, valamint szintén betonba kevert festékkel antracitszürkére színezett, előregyártott lépcsőkarokkal. Ezt egészíti ki az orsótérbe befüggesztett üvegkorlát-fal, melyen a homlokzati logó stilizált változata jelenik meg.

Többi vonatkozásban az épület nem kíván a szigorúan vett funkciójához képest többet mutatni, inkább okosan megoldott gépészeti és elektromos rendszerei kerültek fókuszba, figyelve arra is, hogy a különféle elektronikus egységek, panelek, kamerák és kapcsolók diszkrét elhelyezése, elrejtése is biztosított legyen.

 

Építtető: Strabag Építő Zrt.
Generáltervező: Óbuda Építész Stúdió Kft.
Építész tervező: Olbert Krisztián
Tervezőcsapat: Plájer János, Belgya Anna, Geiszter Róbert, Lendvay Ádám, Molnár Lilla, Mondvai Márton
Statika: Vértessy Tamás
Épületgépészet: Pavlics György

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...