hír Budapest karmelita kolostor Miniszterelnökség Nemzeti Hauszmann Terv

Új épületet kaphat a Várban a Miniszterelnökség

sebesp | 2015.03.12
Jövő év végéig 7,9 milliárd forintot szán a kormány a Várnegyed rekonstrukciójára. A Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének csütörtöki ülése után a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy a kormányfő hivatalának új épületet építenek.

"Az előttünk álló másfél évben nyolcmilliárd forintnyi forrást fogunk elkölteni. Ez építkezéseket is fog fedezni. Visszaállítjuk az egykori testőrség épületét, a lovardát is" - jelentette ki L. Simon László.

"Továbbra is markánsan azt az álláspontot képviselem, hogy a Lánchíd utcából az autókat zárjuk ki. Egyelőre egy kompromisszum körvonalai látszódnak: a hétvégékre legyen kizárva a forgalom. Tartósan mindenkinek érdeke: ott lakóknak és a turistáknak is, hogy egy budai korzó jöjjön ott létre. Az látszik, hogy a fonódó villamos elkészültével a 86-os busz teljes egészében elhagyható lesz. A hosszú távú tehercsökkentés érdekében a forgalomkorlátozás már most bevezetendő lesz" - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

"A Budai Vár II. világháború előtti állapotának visszaállítása részlegesen és folyamatosan zajlik, egy tízéves programban gondolkodunk, de ez sok tényezőtől függ. Három szempontot kell a bizottságnak, a tervezőknek és a kormánynak egymás mellé tennie és összehangolnia: mi az, ami hitelesen és szakszerűen helyreállítható és helyreállítandó, a másik, hogy mi az, ami semmiképpen sem állítható helyre építészeti és egyéb más okok miatt, és azokkal mit kell tenni, a harmadik pedig az, hogy a korábban feltárt és feltárandó középkori részek milyen módon illeszthetők mindehhez" - ismertette L. Simon László.

"A Vár kormányzati és reprezentációs funkciója nem kerülhető és kerülendő el. Egy 2004-es kormányhatározat szerint a szocialisták is azt mondták, hogy ez nagyon fontos cél. Ugyanakkor óvatos lennék, mert mi most elsősorban a palotára fókuszáltunk, a Miniszterelnökség egy része pedig a karmelita kolostorba és a mellette lévő, jelen pillanatban üresen álló telkén felépítendő új épületbe költözne. Az egykori tábori püspökség épületét nem bombázták le teljesen a háborúban, utána lebontották, most az üres telek újra beépülhet" - emelte ki a Miniszterelnök parlamenti államtitkára.

Forrás: inforadio.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...