pályázat Várépítő pályázat

Várépítő pályázat: a múlt épített örökségének megőrzése, a jövő generációjának támogatása

2012-ben ötször több pályázó és kétszer annyi támogatott intézmény


pestimonika | 2012.06.18
Nem csupán a 2012-ben második alkalommal kiírt Várépítő pályázaton termékeiket felajánló cégek száma nőtt 9-ről 14-re, de a pályázó intézmények száma is jelentősen megemelkedett.
A gyermekintézmények és műemlékek beruházásait építőanyaggal támogató Várépítő pályázatra beérkezett 212 intézményből kétszer többnek, összesen 33-nak jutott a 14,2 millió forint nettó értékű építőanyagból - tudhattuk meg a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.

A 14 építőanyag gyártó cég a pályázaton felajánlott termékeivel 4 országos jelentőségű műemlék és 28 olyan gyermekintézmény kezdheti vagy folytathatja beruházását, amelyek pályázatai az ország minden részéből érkeztek.
Ugyan a felajánlott termékek összes értéke nem változott, de a pályázat növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy idén 9 helyett idén 14 cég gondolta úgy, hogy fontos számára műemlékeink, múltunk egy részének a jövő nemzedéke számára történő megőrzése. Annak a nemzedéknek, amelynek képviselői jelenleg szintén a Várépítő pályázat támogatási céljai között szereplő gyermekintézményekben készülnek e jövőre.

Immár második alkalommal, a pályázat egyik védnöke, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) székházában megrendezett ünnepélyes díjátadón vehették át a 2012. évi Várépítő pályázaton elnyert termékek átvételére jogosító okmányokat a 33 nyertes intézmény képviselői.
„Azért vállaltuk el a pályázat védnökségét, mert vannak fontos ügyek, amelyeket mindig támogatni kell, többek között ilyen múltunk és jövőnk épített környezete, az elődeinktől ránk hagyott műemlékek és a felnövekvő generációk fejlődését szolgáló gyermekintézmények támogatása. Akkor is segíteni kell, amikor válság van, akkor is, amikor kevés jut, mindenkinek abból kell adnia, amije van. Az ÉMI Magyarországon az építés szellemi bázisa, így szakértelmét ajánlja fel: az építési munkálatokhoz és a pályázathoz egyaránt.” - mondta díjátadón köszöntőbeszédében dr. Sárközi Károly, a házigazda, az ÉMI vezérigazgatója.
Vadász György Kossuth-, Ybl-, és Széchenyi-díjas építész, mindkét zsűri elnöke az 1 100 évet megélt magyar nemzet és a két éve újjáélesztett pályázat között talált megtisztelő párhuzamot. Ami minden viharon túl tudott juttatni egy nemzetet, az adott erőt a szervezőknek, hogy továbbvigyék a Várépítő pályázat nemes kezdeményezését, és ez nem más mint a szeretet és az összefogás.
Káldi Gyula, építész, a műemléki zsűri a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt képviselő tagja beszédében azt emelte ki, hogy a műemléki épületek rossz anyagi helyzetére tekintettel, minden segítség jól jön, bármekkora összegről legye is szó.

A Bachl, Baumit, Buderus, Creaton, Dörken, Galeco, Graboplast, Hajdú, Henkel, Leier, Murexin, S-Tér Kft, a Játszópark Kft és a Tondach által felajánlott terméktámogatást a cégektől független neves közéleti személyiségekből álló zsűri május 25-án tartott ülésén a következők szerint osztotta el. 28 gyermekintézmény összesen 11 221 781 Ft+Áfa értékben, és 4 műemléki pályázó összesen 3 083 980 Ft+Áfa értékben kapott támogatást. A feltételek kielégítése esetén a megítélt termékekkel a nyertes intézményekben akár már idén nyáron elkezdődhetnek a felújítási munkálatok, amelyet a kiírás szerint 2013 végéig be kell fejezzenek.
A felajánló cégek számának növekedésével egyúttal a pályázaton elnyerhető termékek köre is bővült: a színes vakolatok, hőszigetelő rendszerek, kerámia tetőcserepek, tetőfóliák, ereszcsatorna, fűtési rendszerek és vízelvezető termékek mellett idén igen népszerűek voltak a padlóburkolati anyagok, a meleg- és hidegburkolati ragasztók, valamint térkövek és a játszótéri berendezések.

Jövőkuckó: 500 000 Ft készpénz is gazdára talált
Az E-Build projektinformációs szolgáltatás, a ProIDEA termékinformációs katalógus és a Magyar Építéstechnika szaklap munkatársai évek óta úgy fejezték ki egyetértésüket a Várépítő pályázat céljaival és szellemiségével, hogy cégeik egy a pályázók közül kiválasztott gyermekintézménynek idén is felajánlották a Jövőkuckó támogatást, amely 500 000 Ft, a felújítási munkálatokra fordítható készpénz. A 2012. évi Jövőkuckó támogatást, 33. nyertesként Hajdúszovát Község Önkormányzata nyerte el, amelyből a községi óvoda belső felújítását finanszírozzák.

Ki indulhat a Várépítő Pályázaton?
A legközelebb 2013. kora tavaszán meghirdetésre kerülő Várépítő Pályázaton azon intézmények, önkormányzatok, műemlékek tulajdonosai, kezelői indulhatnak, akik 2013. évben beruházási tevékenységre készülnek, és annak megvalósításához szükségük van a felajánló cégek által rendelkezésre bocsátott termékekre.
A gyermekintézményi kategóriában olyan oktatási, egészségügyi, kulturális vagy egyéb intézmények, alapítványok és szervezetek indulhatnak, amelyek tevékenysége szoros kapcsolatban van a gyermekek képzésével, nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával vagy rehabilitációjával. A műemlék-felújításra szánt támogatásra azok a Magyarországon működő szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak, amelyek tulajdonában, felügyeletében vagy kezelésében olyan országos védettségű műemléképületek vannak, amelyeken az adott évben felújítási munkálatokat kezdenek.

A cégektől független zsűri dönt
A termékek odaítélésén dogozó zsűri munkáját a cégektől független neves közéleti személyiségek látják el.
Mindkét kategóriában a zsűri elnöke Vadász György, Kossuth és Ybl díjas építész. A gyermekintézményi zsűri tagjai Dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Nagy-Kálózy Eszter, színművésznő és Tóth Balázs, építészmérnök, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. munkatársa.
A műemléki zsűri tagjai Ráday Mihály, Kossuth díjas alkotó, a Város- és Faluvédők Szövetsége Hungária Nostra elnöke, Winkler Gábor, Ybl díjas építész, egyetemi tanár, Pápa Város főépítésze, Káldi Gyula, építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviselője, Nagy-Kálózy Eszter, színművésznő és Tóth Balázs, építészmérnök, az ÉMI munkatársa.
A Várépítő pályázat védnökei az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft., a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért felelős államtitkársága, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Téglás Szövetség, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége.

A pályázatról további információ kérhető a kiíró, a Build-Communication Kft. elérhetőségein
T: (23) 611-028, info@varepitopalyazat.hu, www.varepitopalyazat.hu.



A Várépítő pályázat 2012. évi nyertesei:


GYERMEKINTÉZMÉNYEK

1. Nyékládháza Városi Önkormányzat által fenntartott óvoda (Nyékládháza)
Játszópark hinta és ütéscsillapító gumilap: 271 000 Ft

2. Tényő Község Önkormányzata által fenntartott Ady Endre Általános Iskola (Tényő)
Baumit termékek: 493 068 Ft

3. Nagylózs Község Önkormányzata által fenntartott Napközi otthonos óvoda (Nagylózs)
Creaton tetőcserép: 720 000 Ft
Dörken termékek: 149 927 Ft
Hajdu kazán: 420 103 Ft

4. Lajoskomáromi Kerekerdő óvoda (Lajoskomárom)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 96 000 Ft

5. Nagyvázsonyi Mesevár óvoda és bölcsőde (Nagyvázsony)
Bachl termékek: 180 675 Ft
Ceresit termékek: 245 504 Ft

6. Központi Óvoda Balassagyarmat (Balassagyarmat)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 163 200 Ft
Murexin termékek: 150 510 Ft

7. Kunhegyesi Óvodás Gyermekekért Alapítvány Kunhegyesi óvodája (Kunhegyes)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 240 000 Ft

8. Zalaegerszeg Belvárosi II. számú integrált óvoda Petőfi utcai tagóvoda (Zalaegerszeg)
Leier térkő: 96 600 Ft

9. Karcsa Község Önkormányzata által fenntartott Általános Iskola (Karcsa)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 329 184 Ft

10. Csörög Község önkormányzata által fenntartott Csiri-biri napközi otthonos óvoda (Csörög)
Leier térkő: 462 340 Ft

11. Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata által fenntartott Zalaszentgyörgy Napközi otthonos Óvoda (Zalaszentgyörgy)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 117 600 Ft
Murexin termékek: 98 730 Ft

12. Elfogadott másság, együtt a fogyatékosokért" Alapítvány által fenntartott Pihenőház és erdei iskola (Nyíregyháza)
Bachl termékek: 42 525 Ft
Murexin termékek: 118 800 Ft

13. Nagykovácsi Község Önkormányzata által fenntartott Nagykovácsi Általános Iskola (Nagykovácsi)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 635 616 Ft
Murexin termékek: 229 120 Ft

14. Szivárvány Autizmus Egyesület GEMMA Szolgáltató Központ Fejlesztő Iskolája (Szeged)
Creaton tetőcserép: 780 000 Ft
Galeco ereszcsatorna: 183 980 Ft

15. Szentlőrinckátai Gesztenyefa Óvoda (Szentlőrinckáta)
S-TÉR Kft. kerttervezése: 200 000 Ft
16. Süttő Község Óvodásaiért, Bölcsődéseiért közhasznú Egyesület óvodája és bölcsődéje (Süttő)
Leier térkő: 101 680 Ft

17. Pilis-Dunakanyar Waldorf Egyesület 4 ütemből álló iskola együttes első ütemének építése (Pilisszentlászló)
Dörken termékek: 88 333 Ft

18. Martonvásári FM Pápay Ágoston Általános Iskola (Martonvásár)
Dörken termékek: 61 740 Ft
Galeco ereszcsatorna: 55 340 Ft

19. Peresztegi Község Önkormányzata által fenntartott Általános Iskola (Pereszteg)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 384 000 Ft
Murexin termékek: 114 560 Ft

20. Tiszaföldvár- Homoki Óvodáért Alapítvány által fenntartott Tiszaföldvár-Homoki Óvoda (Homok)
S-TÉR Kft kerttervezése és csúszda: 900 000 Ft

21. Zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Zalaegerszeg)
Ceresit termékek: 204 496 Ft

22. Ikrény Községi Önkormányzat által fenntartott Napsugár Napközi otthonos Tagóvoda (Ikrény)
Bachl termékek: 287 100 Ft

23. Nem adom fel Alapítvány által fenntartott Nemadomfel Ház (Budapest)
Ceresit termékek: 50 000 Ft
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 180 000 Ft
Murexin termékek: 50 000 Ft

24. Budakeszi Város Önkormányzata által fenntartott Szivárvány Óvoda (Budakeszi)
Buderus kazán: 977 000 Ft

25. Sárospataki Református Kollégium (Sárospatak)
Játszópark Kft. kerttervezése: 50 000 Ft

26. Községi Önkormányzat Becske által fenntartott Becske község iskola és óvoda épülete (Becske)
Tondach tetőcserép: 452 444 Ft

27. Lajosmizsei Gyermekekért Plusz Alapítvány által fenntartott Fekete István Általános Iskola (Lajosmizse)
Graboplast Silver Knight padlóburkolat: 384 000 Ft
Murexin termékek: 114 560 Ft

28. Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszék által életre hívott Valkonyai alkotótábor (Valkonya)
Leier térkő: 39 380 Ft

MŰEMLÉKEK

29. Vizslás Község Önkormányzata kezelésében lévő Vizslási Szeplőtlen Fogantatás Római Katolikus Templom (Vizslás)
Baumit termékek: 500 000 Ft

30. Kistapolca Község Önkormányzata kezelésében lévő Kistapolcai templom (Kistapolca)
Leier térkő: 333 500 Ft

31. Abaújszántó Város Önkormányzata kezelésében lévő Abaújszántó-Cekeháza Patay kastély (Abaújszántó)
Creaton tetőcserép: 1 500 480 Ft

32. Vejti-Zaláta Református Társegyházkzség Lelkészi Hivatala kezelésében lévő Kórósi református templom (Vajszló)
Tondach tetőcserép: 750 000 Ft

Jövőkuckó támogatás: Hajdúszováti Óvoda (Hajdúszovát)
Az E-Build projektinformációs szolgáltatás, a ProIDEA termékinformációs katalógus és a Magyar Építéstechnika szaklap közös, pénzbeli 500 000 Ft értékű támogatása.


A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások