pályázat lakópark paks

Városrendezési és építészeti ötletpályázatot hirdetett a paksi önkormányzat

droID | 2017.02.22
Tizenhét millió forintos díjazással városrendezési és építészeti ötletpályázatot hirdetett a paksi önkormányzat egy újonnan építendő négyszáz lakásos lakópark kialakítására.

Horváth András elmondta, hogy Paks az atomerőmű tervezett bővítése és az ahhoz kapcsolódó hatások eredményeképpen nagy városfejlesztési kihívások előtt áll.

A Tolna megyei településen érezhetően megnőtt a lakásépítési kedv, a befektetők felismerték, hogy sok új lakásra lesz szükség a városban. A fejlesztések eddig kihasználatlan területek bevonását is szükségessé teszik, és több "alulhasznosított terület is beépítésre kerülhet" – fejtette ki a főépítész.

A tervpályázat egy zöldmezős lakóterület kialakításához kapcsolódik. Az atomerőmű létesítése idején épült lakótelep és a kertvárosi övezet határán egy körülbelül négyszáz lakásos lakónegyed kialakítását tervezik. Ilyen léptékű fejlesztés nem sok volt Magyarországon, ez egy ritka alkalom – húzta alá Horváth András, hangsúlyozva, hogy szép maga a feladat, de vonzó a díjazás is.

A pályaművek díjazására és megvételére nettó 17 millió forintot biztosít a város önkormányzata, a legmagasabb díj 6 millió forint. A megvétel legkisebb összege egymillió forint. A pályaművek beérkezésének határideje 2017. április 10.

(MTI)

 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...