B-y | 2010.12.03
Az energiatakarékos működést célzó, tetőn és homlokzaton megvalósítható értéknövelő felújítási megoldások kerültek a középpontba a 2011. február 8-án ismét útjára induló Tetőpont továbbképzés- és konferenciasorozaton.

A szervezők célja, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben indokolt módon az energiatakarékos működést célzó felújítási piac számára mutasson értéknövelő megoldásokat a tetők és homlokzatok tekintetében. A témát egyetemi szakemberek alapozzák meg, felkért neves magyar építészek az építészeti megközelítésekről gondoskodnak, valamint nemzetközi kitekintésre is alkalmunk lesz a szerelt homlokzatok témakörében. Szó lesz továbbá a különböző homlokzati felületképzési megoldásokról, a tető alternatív energiafelhasználásban betöltött szerepéről, illetve arról, hogy milyen szerepe lehet a tetőfelújításnak az épület energetikai állapotában.
2011. február 8. és március 22. között ismét 12 nagyvárosban, ezek között azonban 3 új helyszínen, Keszthelyen, Dunaújvárosban és Nyíregyházán is várják a szervezők az építészeket, mérnököket és a kivitelezés területén dolgozó gyakorlati szakembereket.
A rendezvénysorozat fő médiapartnere a Metszet építészeti folyóirat és az Építési Megoldások szaklap kiadója, az Artifex Kiadó Kft.
Az előadók között lesznek Fülöp Zsuzsanna egyetemi adjunktus (BME, Épületszerkezettani Tanszék); Patartics Zorán építész; Horváth András építész, a Dél-Dunántúli Kamara elnöke, Paks főépítésze; Erő Zoltán építész; dr. Farkas Gábor DLA építész; dr. Csanády Gábor építész (Debreceni Egyetem); Csanády Pál építész (a Metszet építészeti folyóirat főszerkesztője).

Helyszínek és időpontok:
• Budapest – február 8. kedd, Hungexpo K épület (1101 Budapest Albertirsai út 10.)
• Kecskemét – február 10. csütörtök, Hotel Három Gúnár (6000 Kecskemét, Batthyány u. 1-7.)
• Veszprém – február 15. kedd, Hotel Betekints (8200 Veszprém, Veszprémvölgyi u. 4.)
• Pécs – február 17. csütörtök, Hotel Laterum (7633 Pécs, Hajnóczy József u. 37-39.)
• Győr – február 22. kedd, Hotel Famulus (9027 Győr, Budai út 4-6)
• Dunaújváros – február 24. csütörtök, Dunaújvárosi Főiskola S-01-es konferenciaterem (2401 Dunaújváros, Táncsics M. u. 1/A.)
• Debrecen – március 1. kedd, Hotel Aquaticum (4032 Debrecen, Nagyerdei Park 1.)
• Nyíregyháza – március 2. szerda, Hotel Pagony (4400 Nyíregyháza, Újmajor)
• Székesfehérvár – március 8. kedd, ALCOA – KÖFÉM Klubház (8000 Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.)
• Miskolc – március 10. csütörtök, ITC (3530 Miskolc, Mindszent tér 1.)
• Szeged – március 17. csütörtök, Hotel Forrás (6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 16-24.)
• Keszthely – március 22. kedd, Hotel Helikon (8360 Keszthely, Balatonpart 5.)
A rendezvények 9.00-kor kezdődnek, és előreláthatólag 16.00 és 16.30 között érnek véget.

A programon való részvételért a MÉK 2 pontot ad (2010/295), az MMK 1 pontot (01/2011/0049).

Az on-line regisztráció a http://tervlap.hu/tetopont, www.creaton.hu vagy a www.buildrendezvenyek.hu oldalról közelíthető meg.

További információ: Build-Communication Kft - info[kukac]buildmarketing.hu - Telefon: (23) 611-028

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások