hír rendezvény

Ybl összes művét bemutatja egy új kötet

52 település – 113 épület

*_deleted_*_B-y | 2014.10.30. 16:55
A Látóhatár Kiadó Ybl összes, 52 település – 113 épület címmel most megjelent kötetének bemutatóját 2014. november 6-án, 11 órakor tartják Budapesten, a Várkert bazárban (I. kerület, Ybl Miklós tér 6.). A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Halász Csilla, a kötet ötletgazdája és szerkesztője, Őrfi József építész, Viczián Zsófia művelődéstörténész, Timár Sára fotográfus számol be arról a közel egy évig tartó kalandos országjáró túráról, amelynek során felmérték és dokumentálták Ybl ma is meglévő összes épületének állapotát. Ma az országban Őrfi József az egyetlen építész, aki minden Ybl-épületet személyesen keresett fel és Timár Sára az egyetlen fotográfus, aki minden Ybl-épületről helyszíni felvételt készített. A szerzők a határon túli területeken is felkutatták az Ybl-műveket, s a XIX. század egyik legnagyobb építészéről szóló kötetbe a legfrissebb tudományos kutatómunkák eredményeit is beépítették. A könyvbemutatón szó lesz azokról az épületekről is, amelyeket évtizedeken át a mesternek tulajdonítottak, de azokról később kiderült, nem Ybl alkotásai. A tudományos alapossággal készült, 300 színes fotót tartalmazó, térképekkel, képjegyzékekkel is kiegészített képes albumot Hidvégi Violetta, az Ybl-hagyaték gondozója is értékeli.

A könyv a helyszínen 50 százalékos áron megvásárolható.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...