Hatalmas autópályákhoz alkalmazott elemekből épült fel egy épület. Nagyon érdekes az óriási elemek térszervezése, legószerű egymásra helyezése, majd azok statikai rendbetétele.
Két évet vártak, mire a drága homlokzat helyett olcsóbbat találtak, és az engedélyt is megkapták hozzá, végül RIBA-díjjal jutalmazták a ketrecbe zárt ékszerészműhelyt.
Lélegzetelállító kilátóval gazdagították a chicagói John Hacock Centert: a látogatók az ablakkal együtt kidőlhetnek az épületből a 94. emeletről.
A japánból jött elképzelés lényege, hogy a ház lakói kapjanak lehetőséget saját lakóterük megalkotására, igényeik változása esetén átalakítására.
London egyik jelképe, rockzenekarok és filmek kedvenc háttere, 1933-tól ötven éven át szolgálta a várost: évi egymillió tonna szén felzabálásával termelte az elektromos áramot. A hosszú vajúdás után most megkezdett átépítés eredményeként a négy kéményes Battersea Power Station hamarosan a metropolisz egyik legdrágább lakhelye lesz.
Az M4 metróvonal kelenföldi végállomásánál épül meg a Budapest One épületkomplexum. A Futureal csoport 170 millió eurós (52,5 milliárd forint) beruházása során 70 ezer négyzetméteres irodapark épül.Az első ütem munkálatai várhatóan 2015 első negyedévében kezdődnek, a befejezés pedig 2017 első negyedévére várható.
A kanadai Tippin Corporation magyar leányvállalata, a Tőzsdepalota Kft. megkezdte a volt tévészékházként ismert épület 100 millió eurós felújítását, a 35 ezer négyzetméternyi irodába és kereskedelmi létesítménybe 2017-ben költözhetnek be a bérlők – mondta Németh Péter, a cég fejlesztési vezetője a szerdai sajtóbejáráson.
2014. április 29-én reggel a Várkert Bazár építésének második üteméhez kapcsolódóan megkezdődik a Lánchíd utcának és környékének a felújítása.
Az MTK 2020-ig összesen 6,5 milliárd forintot tervez sportlétesítményeinek fejlesztésére fordítani – mondta csütörtökön Deutsch Tamás, a klub elnöke. A fejlesztés keretében 2016 őszén készülhet el az új, ötezer férőhelyes, teljes nézőterén fedett Hidegkuti Stadion, amely majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad.
Napjainkban a tercier és kvaterner szektor erősödésének következményeként a munkavállalók többsége irodaházakban dolgozik. A munkavállalók céghez való viszonyát erőteljesen befolyásolja a munkakörnyezet, ezért az új feladatokhoz és munkamódszerekhez részben új térrendszerek, megoldások szükségesek.
A hónap elején beindult Fonyód turisztikai projektje, amelynek során 345 millió forint uniós támogatásból átalakítják, lidóssá teszik és fejlesztik a Sándortelepi strandot, korszerűsítik és bővítik a Bélatelepi kishajókikötőt, valamint funkcióbővítő rekonstrukción eshet át a Kripta-villa.
A kutatás az ÉGSZI kutatóintézetben eltöltött 18 év alatt a véremmé vált. A rendkívüli felfedezés nyomán egy érdekes, régi kőemlék mibenlétét és sorsát sikerült kiderítenem. Ezt olvashatják most, aminek a Húsvét előtti Nagyhét ad aktualitást. Mindig nyitott szemmel kell járni a világban, s akkor az eredmény sem marad el.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án