"Kis ház, nagy terasszal" – ezt kérte a fiatal pár a tervezőtől sűrűn lakott városi utcában építendő házuk megrendelésekor. Az eredmény egy kompakt otthon, tágas külső térrel.

Takuro Yamamoto japán építész komolyan vette a feladatot, nem tervezett túl nagy házat megrendelői számára. Igaz, az apró telken nem is igen lett volna hely nagycsaládos villára, hiszen a telek mindössze 71 négyzetméteres. Erre épült a három szintes, faszerkezetes ház, melynek alapterülete 74 négyzetméter.

Földszintjén egy háló és fürdő mellett egy fedett kocsibeálló is helyet kapott. Nappali és konyha van az első emeleten, mely a fedett teraszra nyílik, ahol sok időt töltenek a ház lakói: jógáznak, avagy növényeiket gondozzák. A legfelső szinten található a háló és egy kis dolgozó.

A helyiségek a fedett terasz felé teljes falfelületükön üveggel fordulnak, így a ház dobozszerű tömege, a belőle kinyúló tető és a vele egybekötött, szomszédot takaró, tömör fehér fal együtt olyan képet mutat, mintha egy félig kihúzott gyufásdoboz lenne.

A fehérre festett falfelületek révén megfelelő mennyiségű természetes fény jut a belső terekbe annak ellenére, hogy a ház ablakai csak befelé, a terasz irányába nyílnak.

Forrás: Designboom.com

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...