cikk Hauszmann Alajos Lechner Tudásközpont modern építészet

„…tanuljunk a régin, keressük az újat…” - Hauszmann és a modern építészet

Érdekességek a Lechner Tudásközpont szakkönyvtárából


pestimonika | 2016.02.17
A cím első ránézésre ellentmondásosnak tűnik: mi köze van Hauszmann Alajosnak, a historizmus egyik nagy mesterének a modern építészethez? A kérdésre a választ Hauszmann Néhány szó a modern építészetről című műve adja meg.

Hauszmannról a New York-palota, a Néprajzi Múzeum, a budai királyi palota bővítése és a Műegyetem központi épülete jut eszünkbe, csupa monumentális, a 19. század korszellemének megfelelően a korábbi stílusok formakincséből merítő épület.

Reáliskolai tanulmányai mellett már tinédzserként a Magyar Tudományos Akadémia építkezésén dolgozott, 16 éves korában itt szabadult fel, mint kőműves segéd, majd a Királyi József Műegyetem hallgatója lett. Rendkívül sikeres pályát futott be, komoly megbízásokkal, műegyetemi katedrával, külföldi tanulmányutakkal, kitüntetések sorával. 1918-ban IV. Károly királytól nemesi címet kapott.

A köztudatban Hauszmann és a 19. század második felének többi nagy építésze is úgy él, mint akadémikus stílusú mesterek, akik a kiegyezés utáni „boldog békeidők” főleg állami és főúri megbízásait nagy szakmabeli tudással, de konzervatív módon, minden újító szándék nélkül teljesítették. Valójában a helyzet kicsit más volt. Ez az időszak már az új építőanyagok, az új szerkezeti megoldások elterjedésének a kora, amelyben már a modern építészet csírái is megjelentek.

„Ez új szerkezetnek építőművészeti konzekvenciái lettek."

„Hauszmann Alajos működésének kezdetével egybeesik egy lényeges szerkezeti átalakulás, amely szinte észrevétlenül jött, és amelynek átalakító hatása kétségtelen volt. Annak előtte három anyag szolgáltatta az épület szerkezeteit: a kő, a tégla, a fa. (…) Az új anyag, a hengerelt vas, az új szerkezet a hengerelt vastartók közé feszített lapos téglaboltozat volt.” – írja Komor Marcell Hauszmannról.

„Ez új szerkezetnek építőművészeti konzekvenciái lettek. (…) A faldimenziók csökkenésével szükségképpen csökkent a lehetséges tagozások mérete, mértéke. Nem futotta már a megfogyatkozott falvastagságból egymás mögé helyezett oszlopokra, falpillérekre. (…) Az átmenet ideje volt a legrosszabb. Már megvolt a vastartós mennyezet, de a homlokzatokat még mindig vaskosságig menő erőteljességgel tagozták.”

Komor Marcell megemlékezik a Hauszmann által tervezett (időközben elpusztult) Tüköry-palotáról, amelynek a homlokzatát még korszerűtlenül súlyosnak értékeli, de egyúttal méltatja Hauszmann „jó érzékét a haladás iránt”, mert a középső tartófalat vasoszlopokkal váltotta ki, aminek a kortársak „csudájára jártak”. Hauszmann utolsó nagy alkotását, a Műegyetem központi épületét pedig nagyon korszerű épületnek értékeli, ahol a „díszarchitektúra” már nem érvényesül, és ahol az aula „már merő konstrukció”.

„az idő követelményeit ki kell elégíteni”

Hauszmann nemcsak az épületszerkezetek fejlődésére reagált naprakészen, hanem a kor szellemi áramlataival kapcsolatban is tökéletesen „képben volt”. „Korunk szellemi és művészeti életében nagy átalakulás van folyamatban. A képzőművészetek összes ágában erős mozgalom indult meg a régi tradíciók megváltoztatására – új eszmék és új elemek kívánnak érvényesülni, hogy a modern korszaknak megfelelő művészetet megalkossák.” – írja a Néhány szó a modern építészetről című, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Mű- és Középítési Szakosztályának ülésén tartott előadása nyomán 1908-ban megjelent művében.

Az álláspontja egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy a 20. század küszöbén átlépve „az idő követelményeit ki kell elégíteni”. Elítéli azonban a túlzásokat és a szertelenségeket, a tradíciótól való gyökeres elszakadást, az individualizmus öncélú zászlóra tűzését. „Forradalmat nem lehet csak negációval kezdeni, minden rombolás után új alkotásnak kell következnie” – hangsúlyozza.

Egyetért azokkal a modern jelszavakkal, amelyek szerint az építészetnek egyszerűnek, igaznak, célszerűnek és anyagszerűnek kell lennie, dekoratív hazugság helyett a szerkezet kifejeződésének. De úgy látja, hogy mindez nem újdonság. Ezeket az elveket – ha nem is mindig – már a 19. század építészete is alkalmazta (amelyben meglátása szerint a mindig újabb feladatok kihívásai miatt folyamatos volt a fejlődés), másrészt a modern építészetben is előfordul, hogy az új szerkezeti lehetőségek „számos közepes talentum fantáziáját olyan alkotások megtervezésére ragadják, melyek igen távol állanak az anyagszerűségtől és az igazságtól”.

Elismeri a modern mozgalmat vezető tehetséges művészek teljesítményét, de harcolni kíván azok ellen, „akiknél a modernség csak leplezője a „nemtudás”-nak, a feltűnési vágynak és a mindenáron érvényesülni akarásnak”.

"...a nemzeti hagyományokat felhasználni és a modern művészetnek szolgálatába állítani..."

Művének második részében a modern építészet addigi eredményeit veszi számba. Amint írja, a mérnöki feladatok (hidak, pályaudvarok, víztornyok, zsilipek, stb.) egyre növekvő száma miatt Németországban ebben az időben azt fontolgatták, hogy a mérnökök esztétikai képzését erősítsék. Ebben azonban nem volt teljes egyetértés, az ellentábor szerint a helyes út a „művészi képességgel bíró építészekkel” történő együttműködés.

A mérnöki létesítmények mellett Hauszmann a modern építészet jó terepeként sorolja fel az áruházakat, köztük Alfred Messel berlini Wertheim-áruházát, illetve a Sehring és Lachmann tervezte Tietz-féle áruházat, valamint a nagyvárosi kereskedelmi és bankintézeteket.

„A nagyvárosi bérház építésénél már a mult század utolsó évtizedeiben meg voltak állapítva a modern szükségletek. Különösen a lakásbeosztás, a kényelem és a hygienia követelményeinek kielégítése körül még ma is követjük elődeink útját. A külső megjelenésben azonban előnyös eltérés mutatkozik. Míg azelőtt a bérházak homlokzatát palotajelleggel ruháztuk fel, hamis és olcsó anyaggal monumentális hatásra dolgoztunk (…), ma már a ház rendeltetéséből kifolyólag tervezzük meg a homlokzatot.” – írja Hauszmann.

A nemzetközi és világkiállítások ideiglenes építményeit a kísérletezésre nagyon alkalmasnak tartja, különösen kiemeli a szemlélőre gyakorolt „varázshatása” miatt a párizsi világkiállítás finn pavilonját, amelyet Gesellius, Lindgren és Saarinen tervezett.

„A középosztály oly sokat emlegetett lakáskérdésének megoldása a családi házban keresendő.” – fejti ki Hauszmann. A külföldi példák szolgai utánzását elítéli, akár eklektikus, akár modern stílusban történik ez. „Az angolok és a németek a hagyományból fejlesztették ki a modern családi házat és típust alkottak, amely amellett, hogy megfelel szokásaiknak, nemzeti jelleggel is bír. (...) Ugyanevvel a szemponttal, tudniillik a nemzeti hagyományokat felhasználni és a modern művészetnek szolgálatába állítani, találkozunk a franciáknál és az egyéb kulturnemzeteknél is és nekünk is ezt az utat kellene választani." Az angolok közül Edgar Wood, Bailly Scott, Voysey, Henry Wilson és Harvey munkásságát emeli ki és tekinti példamutatónak e téren.

„… el kell ismerni a jelennek azt az érdemét, hogy az alaprajz észszerű megtervezésére igen nagy súlyt fektet. Nem a szimetria, az egyenlő ablakaxis távolságok és a sakktábla szerinti szobabeosztás képezik a kiindulási pontot, hanem a helyiségek célszerű és változatos elrendezése, a rendeltetésből kifolyó méretnek és alaknak megállapítása, a kellő levegő és világosságról való gondoskodás.” – folytatja Hauszmann a lakóházakról szóló eszmefuttatását.

A modern építészet térnyeréséről számol be Hauszmann az emlékművek és az „emlékszerű nyilvános épületek” (pl. múzeum, városháza, színház) körében is. Megemlíti Bruno Schmitz Kiffhäuser emlékművét és Wilhelm Kreis első díjas tervét a lipcsei Völkerschlacht emlékműre, valamint Hermann Billing mannheimi Műcsarnokát (1907). A templomépítészet körében Otto Wagner Bécsben, a Pszichiátriai Klinika területén felépült (1904-07), valamint Schilling és Gräbner drezda-strehlini temploma (1902-05) kapcsán úgy találja, hogy ezeknél „az újító szellem csak részletképzésre terjeszkedik ki”.

Hauszmann a bútortervezésre is kitér, örömmel üdvözli, hogy Morris és társai megszabadították a bútorokat az építészeti tagozatoktól, és a faanyag tulajdonságait, az asztalosmesterség és a kényelem követelményeit állították középpontba. Van der Velde vonal teóriáját azonban („A vonal egy erő, ami úgy viselkedik, mint az összes elemi erő. Több összekapcsolt, ellentétes jellegű vonal pedig ugyanúgy hat, mint az egymásnak feszülő természeti erők.") a statika törvényeivel és „az egészséges észjárás esztétikájával” ellentmondásban lévőnek találja.

„… tanuljunk a régin, keressük az újat, tartsuk ébren érzékeinket a maradandó becscsel bíró hazai emlékeink irányában, ezekből fejlesszük tovább építészetünket, de fogadjuk nyílt szemmel az újból azt, ami jó” – összegzi Hauszmann a mű végén tanulmányának mondandóját.



Forrás:
Hauszmann Alajos: Néhány szó a modern építészetről. Az 1908-as kiadás reprintje, Lechner Tudásközpont, Budapest, 2015 (Lechner Tudásközpont Szakkönyvtára).
http://www.mke.hu/lyka/13/241-253-hausz.htm
http://www.szecessziosmagazin.com/magazin7/schiffervilla100evesvolt.php

Képek forrása:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hauszmann_Alajos
https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9prajzi_M%C3%BAzeum
https://www.bme.hu/egyetem-multja-tortenete
http://germanhistorydocs.ghi-dc.org/sub_image.cfm?image_id=2176
http://epiteszforum.hu/kortars-finn-korkep
http://manchesterhistory.net/edgarwood/middletonguide.html
http://www.blackwell.org.uk/blackwell-today
http://austria-forum.org/af/Wissenssammlungen/Bildlexikon_%C3%96sterreich/Wien/Otto_Wagner_Kirche_-_St_Leopold_-_Steinhof-Kirche

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások