2020 tavaszán kezdődtek meg a munkálatok Szegeden. A Bevándorlási Hivatal épületének bővítése volt a feladat a meglévő épülethez kapcsolódó úgy szárnnyal. Külön kívánalom volt, hogy az új épületben legyen egy teljes értékű pince irattár és egyéb célokra. Figyelembe véve a mai előírásokat egy lift is készült az épületben.
Nem ért véget a megkezdett építési munkák összértékének stagnálása a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.
A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.
2015 és 2019 között a szerb építési teljesítmény minden kezdeti várakozást felülmúlt. Tavaly a világjárvány az építési teljesítmény lassulását és negatív konszolidációját okozta ugyan, de a növekedés idén visszatérhet.
A járványügyi korlátozások enyhítésével párhuzamosan újraindul a kulturális élet a budai Várban. „A Hauszmann-sztori” címmel egy teljesen új, ingyenes kiállítás mutatja be a Budavári Palotanegyed újjászületését, a Budai Várséták kínálata pedig egy föld alatti, látványos élménysétával kiegészülve indul újra.
A Dorte Mandrup Architekter által tervezett, az impulzív, ökonomikus Malmö részét képező új AURA épület mindössze körülbelül 20 perc bicikliútra fekszik a világ leghíresebb virágüzletétől, melyet 1968-ban Sigurd Lewerentz épített, mikor Malmö még egy füstös iparváros volt.
Az építkezés folyamata számos gazdasági tényezőből áll, melyek nagyban befolyásolják a végleges bekerülési költséget, mint például az építkezés időtartama, illetve a megfelelő szakképzett munkaerő megléte.
Nem kell választani az energiahatékonyság és a stílusos megjelenés között, ha nyílászáróprofilokról van szó. A dizájndíjas Elegant család kitűnő műszaki paramétereket nyújt, és egyúttal megjelenésben is széles választékot kínál. Ráadásul a gyártó legfrissebb innovációjának köszönhetően már minden eddiginél jobb energiahatékonysággal is elérhető.
Egyre több a példa arra, hogy az építészet esztétikára fókuszáló látásmódját sikeresen ötvözik az összetett, mérnöki szerkezeti megoldásokkal és energiahatékonysággal. Ilyen konstrukció született Berlin Europacity városnegyedében, a Washingtonplatz-on is. A Cube Berlin névre keresztelt, tizenegy emeletes, 19 000 m2-es irodakomplexum esetén maradéktalanul érvényesül az impozáns építészeti elképzeléseket, az „intelligens” kereskedelmi épületeknél elvárt szerkezeti és energiafelhasználási követelményekkel kombináló elv.
A Dél-kínai-tengeren elhelyezkedő Hajnan Kína legdélibb tartománya. A trópusi éghajlattal, parkokkal és tengerpartokkal büszkélkedő, kínai Hawaiiként is emlegetett sziget a turisták kedvenc úti célja. Most svéd építészek alakítják át a területet Kína legújabb, fenntartható technológiai központjává – digitális eszközök segítségével.
Mivel Ukrajna nagymértékben függ a globális gazdasági változásoktól, a világjárvány által kiváltott globális válság nagyban érintette építési piacát is. A cikkből kiderül, hogyan.
A Wienerberger Tondach V11 dizájn tetőcserepét 2020 októberében mutatták be Bécsben, és szinte azonnal nemzetközi formatervezési díjjal ismerték el a terméket.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án