Legújabbak

Engedélyezték! – futurisztikus hotelt nyitnak a víz alatt
Már meg is kapta a szabadalmi védelmet az amerikai szakhatóságtól az a hotel, amely 8,5 méterrel a víz szintje alatt helyezkedik majd el. A Planet Ocean Underwater Hotelben 12 vendégszoba, egy nappali és egy étkező lesz.

Ifj. Kistelegdi István Gábor Dénes-díjat kapott
Első tervező építészként kapott díjat Kistelegdi István építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem tanára úttörő jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és építészeti esztétikai értékrendet egyben tükröző új oktatási szemlélet kialakításáért, és annak sikeres bevezetéséért a magyar felsőoktatásba.

Év Tetője 2015
Az Év Tetője pályázat hagyományosan a legnagyobb seregszemléje a tetőfedő, bádogos, szigetelő szakmának. Az idei évben különös jelentőségű a pályázat, hiszen az IFD (Nemzetközi Tetőfedő Szövetség) által korábban kiírt, kétévente megrendezésre kerülő pályázaton most két kiemelkedő munka is díjnyertes lett - a hazai szakma sikerét öregbíti.

Lechnerek régen és ma VIII.
„Építész, az igazán soha nem akartam lenni, hisztérikusan rettegtem a statikától, mégis mindig nagyon érdekelt és vonzott az építészet” – mondta Szüts Miklós festőművész, akinek nemrég jelent meg Esterházy Péterrel közösen alkotott könyve. Lechner Lajos dédunokájával Juhász Réka még a Lechner Tudásközpont kamarakiállítása kapcsán beszélgetett.

Az új Nemzeti Galéria japán építészei most hallottak először a Liget-balhéról
Az új Nemzeti Galériát tervező japán sztárépítészek mindenki számára nyitott, a Városligettel összhangban működő teret képzeltek el. A projekt körüli balhékról korábban nem hallottak, de nyitottak a helyzet megértésére, és legközelebb a jelenlegi Nemzeti Galériát is megnézik majd.

Durva bontásra készül egy apácarend Budapest szívében
Védett épületet bontanának a Palotanegyedben. De ezúttal nem egy külföldi ingatlanfejlesztő, hanem a Szent Szív apácarend szándékozik átalakítani a a Magyar Építész Kamarának is otthont adó tömböt.

Edouard François szelleme járja be a Kossuth teret
Lezárult a Kossuth tér 6-8-ra kiírt pályázat. Díjazásra méltót nem találtak, de a legjobban Vesztergom Ádám szerepelt, aki "az őrült" Edouard François legjobb magyar tanítványának tűnik. Pimasz terv, gratulálunk hozzá!

Cipészt a cipőjéről
Megismerni a kanászt ékes járásáról... Avagy Ifj. Dr. Kistelegdi István – a tavalyi Ökologikus Építészet sorozatban bemutatott – családi háza elkészült. Az első magyar lakott aktívház. Az első magyar felújítással létrejött aktívház.

Fiatal alkotói évkönyv: A Dunánál
Az BME Építőművészeti Doktori Iskola új képzési rendszerének ötödik tematikus évében négy, az egyes tervezési tanszékek által meghirdetett témákon dolgoztak az első két évfolyam doktori hallgatói. Munkáikból született évkönyv A Dunánál címmel jelent meg.

Ötletpályázat új városközpont tervezésére
Budakeszi város önkormányzata építészeti pályázatot írt ki új városközpont megtervezésére.