tervek Büdös mélygarázsok helyett építhetnénk korszerű P+R parkolókat is Friwaldszky Gyula | 2020.12.17. 16:02 A parkoló tervezők jelenleg egyféle technológiára készítenek parkolókat a parkolási igénytől függetlenül, pedig már létezik másik technológia is korszerű, nagy kapacitású, kis alapterület igényű P+R parkolók építésére.
hír díj Építőipari Nívódíjat kapott a Karmelita kolostor épületegyüttese Ware-Nagy Orsolya | 2020.12.16. 18:52 Építőipari Nívódíjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda által tervezett Karmelita kolostor, valamint a Nemzeti Táncszínház is. A Miniszterelnökségnek otthont adó épületegyüttes lett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) által életre hívott, idén 20. alkalommal kiírt pályázat Középület kategóriájának abszolút győztese, míg a Millenáris parkban új otthonra lelt Nemzeti Táncszínházat a legjobb kulturális középületnek választotta a 18 tagú szakmai zsűri.
hír díj Kotsis Iván-érem 2020 – idén két díjat adott ki a Magyar Építőművészek Szövetsége Ware-Nagy Orsolya | 2020.12.16. 18:42 A 2020-as évben is átadásra került a Kotsis Iván-érem, amellyel, mint a „szakma fair play-díjaként”, az oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek munkásságát ismerik el.
hír Egy év alatt 16,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés sebesp | 2020.12.16. 17:16 Októberben a nyers adatok szerint 16,2%-kal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5%-kal csökkent – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hír cikk Mit várhatunk az EECFA kelet-európai építési piacán 2022-ig buildecon | 2020.12.16. 10:34 A régió egészének építési piacát Törökország húzza le. A magasépítés csökkenése jóval a világjárvány kitörése előtt megkezdődött az EECFA keleti régiójában és 2020 is várhatóan negatív lesz.
hír cikk Építési kilátások a Balkánon 2022-ig buildecon | 2020.12.15. 16:34 Annak ellenére, hogy a balkáni EECFA-országok egészének építési piaca eddig ellenállást mutatott a járvány alatt, a régió teljesítménye valószínűleg még 2021-ben is negatív lesz, az EECFA legújabb előrejelzése szerint.
épületek Nagyon szigorú lett Chipperfield új zürichi múzeuma sebesp | 2020.12.16. 17:18 David Chipperfield a tradícionális zürichi kőhomlokzatokra utal a Kunsthaus bővítése kapcsán. A végsőkig monotonizált kubus az egykori elegáns áloszlopos épületek kortárs absztrakciója.
hír Bepillantás a H2Offices irodakomplexumba MagócsiAnikó | 2020.12.15. 09:55 A Skanska legújabb magyarországi beruházása, a H2Offices a vállalat egyik legimpozánsabb projektje Budapesten. Az új irodakomplexum, melyet már elkezdtek építeni a Váci úti irodafolyosó szívében, összhangban van a modern üzleti igényekkel, mint például az irodaterek kialakításának rugalmassága, a fenntarthatóság, valamint az emberek jólléte.
épületek Vasáros Zsolt az OMRRK-ról, ami most nyílt meg Csépé | 2020.12.14. 15:56 A legjelentősebb európai múzeumok, a londoni British Museum és a szentpétervári Ermitázs frissen elkészült, illetve a párizsi Louvre kivitelezés alatt álló szakmai intézményeivel kerültünk egy kategóriába – mondta Baán László
hír tervek Még több egykori épület másolata épül meg a Budai Várban sebesp | 2020.12.14. 14:48 Újjáépítik a Fehérvári rondellát, restaurálják Görgey Artúr lovasszobrát, új várgarázst építenek és megújítják a Nyugati kerteket – tették közzé szombaton a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
épületek A tetovált selyembe öltöztetett színház sebesp | 2020.12.13. 18:01 A Steven Chilton Architects tervei alapján Kantonban épült színház alakja a város selyemmel való történelmi kapcsolatára, míg felületének mintái a kortárs tetoválási kultúrára utalnak.
hír Sétáljuk végig a fővárosi templomokat Zubreczki Dáviddal Csépé | 2020.12.13. 13:55 Ha külföldön járunk, természetesnek vesszük, hogy meglátogatjuk a nevezetes egyházi épületeket, megnézzük a híres freskókat, szobrokat, elolvassuk a ház gyakran kalandos történetét. De belegondoltunk már abba, hogy Budapesten is hasonlóan izgalmas templomok, zsinagógák vagy épp kápolnák vannak?