1-12 megjelenítése a(z) 146 elemből.
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot

Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított ötödik szakrális műemléket, a 14-15. századi regölyi Somolyi templomromot. A 25 millió forintos költségvetésű projektnek része volt a szakszerű állagvédelmi beavatkozás, a környezetrendezés, és kortárs építészeti elemek is beépültek a romemlékbe.

Finta József személyéről és életművéről is megemlékeztek pályatársai a 14. Épületszerkezeti konferencián

2024. november 26-án kedden, a hagyománynak megfelelően a BME Dísztermében került sor a 14. Épületszerkezeti konferenciára. Az idei tematika Finta József életműve köré szerveződött: az idén januárban elhunyt építészre pályatársai, munkatársai emlékeztek, míg az épszerkes előadások egy-egy kapcsolódó témát mutattak be, például a téglaépítést, illetve az üvegszerkezeteket. 

Budapesten találkoztak az állami beruházásokkal foglalkozó európai szakemberek

Az állami beruházások BIM szemléletű bonyolításával foglalkozó európai szakemberek első alkalommal tartották Budapesten, illetve Szentendrén szakmai találkozójukat. Az EUBIM Taskgroup a közigazgatásban dolgozó, állami beruházásokkal foglalkozó szakembereket tömöríti egy európai kezdeményezésben létrejött közel tíz éves szervezetbe.

Biofil téglaház épült Thaiföldön – új fejezet az építészetben

Az Enter Projects Asia, amely a fenntartható építészet egyik vezető építészeti stúdiója, nemrég fejezte be új fejlesztésű biofil téglaházat, a Brickhouse-t. A hagyományos kézművesség és a modern technológia ötvözésével olyan villát hoztak létre, amely rezonál az ott élőkkel, egyedülálló és fenntartható életélményt kínálva.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások