1-12 megjelenítése a(z) 23 elemből.
Érdi országzászló

Az 1920. június 4-ei trianoni békediktátum drasztikusan feldarabolta az ország területét. Ezért Urmánczy Nándor, az irredentizmus egyik prominens képviselője a főváros Szabadság terén 1928-ban Ereklyés Országzászlót állított fel, amelynek posztamensébe mind a 63 vármegyéből hoztak egy-egy zsák földet, s amely a nemzet ellenállását volt hivatva kifejezni. Ennek mintájára az ország számos településén, így Érden is létesítettek országzászlót.

Rekordszámú projekt közül választották ki az idei Brick Award győzteseit

A kétévente megrendezett Brick Award-on a modern és innovatív téglaépítészet legkreatívabb példáit díjazzák. A Wienerberger idén tizedik alkalommal adta át az exkluzív elismeréseket. A vállalat azért hozta létre a díjat, hogy mind az építészeket, mind a szakmán kívüli rajongókat az új építési formák felfedezésére, illetve a tervezési koncepciók megosztására ösztönözze.

A Magyar Építőművészek Szövetségének állásfoglalása Virág Csaba Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének sorsáról

A Magyar Építőművészek Szövetsége aggódva figyeli a napokban megjelent híreket Virág Csaba Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének sorsával kapcsolatban. A nyilvánosságra került hírek szerint a Magyar Kormány mégis el kívánja bontani a sok vitát kiváltott emblematikus budavári épületet, sőt a bontási munkálatok már meg is kezdődtek, és az épület belső, nem tartószerkezetei elemei már elbontásra is kerültek.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások