hír épületek

Duna-parti felhőkarcoló épül Pozsonyban

sebesp | 2017.05.04. 09:17
Pozsonyban, a Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója – írta szerdán a pozsonyi Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.

Az első szlovákiai felhőkarcoló megépítését az elmúlt években nagy volumenű pozsonyi ingatlan-beruházásaival ismerté vált vállalat, a J&T Real Estate vette tervbe. Felhőkarcolónak a jelenleg aktuális meghatározás szerint a 150 méternél magasabb lakóépületek számítanak.

A csaknem 170 méter magasra tervezett épület, amelynek 46 földfelszín feletti emelete lesz, az Eurovea 2 projekt részeként épül majd fel. Az említett ingatlanprojekt első szakaszát 2010-ben adták át, annak részeként egyebek mellett iroda- és lakóépületek, egy szálloda, illetve egy, a projekt nevét viselő bevásárlóközpont épült meg, a Pozsony óvárosát és tágabb belvárosát összekötő Duna-parti részen, az Öreg híd és az Apolló híd között.

A projekt második szakaszában a már meglévő részek bővítése mellett 6 új épület készül majd el, köztük a lakóháznak tervezett felhőkarcoló, új kerékpárutak épülnek, valamint meghosszabbítják az első szakaszban kialakított Duna-parti sétányt is. A projekt egyelőre a tervek jóváhagyási stádiumában van, amennyiben minden a vállalat elképzelései szerint alakul, a tervek 2019-ben valósulhatnak meg – tájékoztatta az MTI-t a vállalat sajtószóvivője.

MTI

A terveket a GFI építészeti stúdió készíti.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...