Csépé | 2022.03.20

2014 után hagyományteremtő jelleggel ismét a Magyar Állami Operaházban adták át az Ybl-díjakat, egész estés hangverseny keretében. Az "Ybl208" rendezvényen nyolc év után térhetett vissza a felújított épületbe, Ybl Miklós fő művébe a díjátadás. A tervek szerint ezután itt adják át minden évben a díjat.

Az építészet nemcsak egy szakma ügye, hiszen az építészeti műalkotásokban az egész nemzet sorsa tükröződik – mondta a miniszter, hozzátéve: épített örökségünk mindannyiunk környezetét meghatározza, legtöbb esetben több nemzedékre.
    A miniszter emlékeztetett: Magyarország és fővárosa az elmúlt bő egy évtizedben jutott el oda, hogy egyszerre szerezzük vissza elvesztett örökségünket, és fogjunk bele új, kiemelkedő alkotásokba. Rendeződött egyebek mellett a Kossuth tér, átfogó rekonstrukción esett át az Országház, megújult a Zeneakadémia, a Moszkva tér Széll Kálmán térré lett, hozzáfogtunk az egyedülálló Liget Projekthez – sorolta, hozzátéve: emellett sorra újultak meg óvodák, iskolák, közösségi terek, kulturális- és sportintézmények is.
    Kiemelte: most is nemzeti ügy, hogy hol ünnepeljük ünnepeinket, mihez kezdünk épített örökségünkkel, és milyen épületeket hagyunk az utókorra. (Elítélően említette a kommunizmus építészetét: néha nehéz eldönteni, a bontással vagy az építéssel okozott-e több kárt. Tisztelet a néhány kivételnek.)

Az eseményen köszöntőt mondott Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki elmondta: a világot járva nem található olyan operaház, amely az operát megelőző kor stílusában fogant. Az opera, mint műfaj a kora barokk terméke, az Andrássy úti épületet Ybl azonban a reneszánsz újragondolt stílusában álmodta meg.
    Ha Ybl ilyen unikális operaházat épített a magyaroknak, nekünk kötelességünk, hogy a benne megszólaló muzsika, a színpadára kerülő tánc és opera megpróbálja ezt a színvonalat elérni – tette hozzá, kiemelve: az operaház olyan színházi titkokkal teli közeg, amely talán az Ybl-díjnak is képes magasabb értelmet adni. (Derűt kiváltóan utalt előző heti, politikai vitát kiváltó mondatára: nem lehet lábjegyzetelni minden mondatot.)

Gulyás Gergely öt személynek nyújtotta át az építészeti tevékenységért kapható legrangosabb hazai szakmai kitüntetést:

Ybl Miklós-díjat vehetett át Félix Zsolt DLA építész, az Építész Stúdió Kft. vezető tervezője, aki a helyérzékeny építészeti gondolkodást tükröző három évtizedes kimagasló színvonalú építész tervezői munkássága, valamint az építészképzésben vállalt szerepe elismeréseként részesült az elismerésben.

Fialovszky Tamás építész, az Építész Stúdió Kft. vezető tervezője a hely szellemére érzékenyen, egyedi módon reflektáló, sokszínű, kimagasló színvonalú építészeti tervezői munkássága, valamint az építészképzésben végzett oktatói tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

Gutowski Robert építész, a Robert Gutowski Architects Kft. ügyvezetője kimagasló színvonalú építész tervezői munkássága, különösen a műemléki és világörökségi környezetben álló, valamint egyházi épületek tervezése során végzett tevékenysége és belsőépítészeti munkái elismeréseként részesült Ybl Miklós-díjban.

Szintén átvehette a kitüntetést Karlovecz Zoltán építész, Pécs Megyei Jogú Város főépítésze, a Karlovecz Építésziroda Kft. vezető tervezője, akit az indoklás szerint kimagasló színvonalon végzett építész tervezői munkássága, különösen a tájképi vagy történelmi környezetbe illeszkedő, egyéni hangvételű építészeti alkotásai, valamint főépítészként vállalt közéleti tevékenysége elismeréseként díjaztak.

Ugyancsak Ybl Miklós-díjat kapott Répás Ferenc DLA építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara, Rajzi és Formaismereti Tanszéke egyetemi docense, aki a művészeti és a tudományos gondolkodást egyaránt tükröző több évtizedes építészeti alkotói munkássága, valamint az építészeti tér- és formaképzés oktatása során végzett kimagasló színvonalú tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.

A hangversenyen Mozart és Mahler művei szerepeltek, a nézőtéren a szakma kiválóságai. A 2008-as, az Ybl Egyesület kezdeményezésére létrejött első operaházbeli, bicentenáriumi díjátadástól itt írtunk,

Forrás: helyszíni, sajtóanyag, MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások