Jön településképi törvény, amely nyomán mindenhol helyi rendeletben kell szabályozni, hogy milyen építkezés felel meg a település arculatának.
Tizedik alkalommal csaptak össze a világ legkreatívabb építészei, hogy az eVolo Magazin ötletpályázatán értelmezzék újra a felhőkarcolók fogalmát. Izgalmas alkotások születtek.
Nyilvános tesztidőszakkal nyitnak az elektronikus építésügyi mobiltelefonos alkalmazások, elsőként az e-napló androidra fejlesztett applikációját véleményezhetik a felhasználók.
Csaknem négy év munka után szombaton ünnepélyesen átadták az újjáépített szolnoki Tiszaligeti Stadiont.
Az 1938-ban Berlinben épült sportlétesítmény az SS kiképzőközpontjának részét képezte.
Nemzetközi építészeti kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban
A Duna melleti gigantikus Rubik-kocka helyett egy zöld domb rejtené a Nyugati mögött a magyar innovációkat bemutató múzeumot.
Több mint öt évig tartó teljes körű átalakítás után kedden újra megnyílt Párizs belvárosában a Les Halles bevásárló- és kulturális központ, amelynek új ékessége a Canopée névre hallgató lombkoronát formázó légies üvegtető.
A munkaterület átadásával megkezdődött Magyarország legnagyobb magán-egészségügyi befektetésének második fázisa, a Duna Medical Center kórházának építése. A IX. kerületi, Duna-parti vasbeton szerkezet és munkagödör 8 év után teljesen átalakul.
2016-ban hatodik alkalommal irányul a figyelem a budapesti épületekre. Idén áprilisban a pesti Nagykörút lesz a Budapest 100 helyszíne és témája, ahol közel 60 épület és számos üzlet nyit majd ki.
A Budai Vár rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv első ütemének részeként már májusban megkezdődhet az egykori lovardaépület újjáépítése – közölte L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkára a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének mai ülésén.
Sport- és szabadidős létesítmények sorjáznak a Metszet 2016/2 számában, köztük uszodák, stadion, tornaterem, öltöző, buszmegálló, sőt, templom. Címlapon Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája a galyatetői kilátó és turistaszálló-bővítés.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án