2010. június 28-án, 86 éves korában – december 6-án lett volna 87 éves – elhunyt Dr. Horler Miklós, a magyar műemlékvédelem meghatározó, emblematikus alakja. Munkássága átívelt a II. világháborút követő helyreállítástól a műemlékvédelem aranykorán át a mai ellentmondásos, gondokkal teli műemlékvédelmi munkával töltött korszakig.
Az ÉTE fennállásának 60. évfordulóján évkönyvet jelentet meg a szakosztályok bemutatásával. A Színdinamikai Szakosztály tevékenysége a kutatáson, oktatáson keresztül, az építészirodák színpreferencia – asszociációs vizsgálataival támogatott vezetéselméletének, valamint a tervezői metodika kidolgozásán át, a konkrét feladatok megoldásáig terjed.
A tanulmányutak 2011. március 5-6-án és 2011. március 19-20-án kerülnek megrendezésre, eltérő programmal. A programok kamarai akkreditáltatása folyamatban van, várhatóan 2-3 kreditpontot érnek majd.
Fejér megyében két helyszínen, Dunaújvárosban és Székesfehérváron, a nyugati országrészen pedig egy új helyszínen is, Keszthelyen várják a szakembereket az értéknövelő felújítások témakörében tartott előadások.
Neves építészek versengenek a szentpétervári kulturális központ tervezéséért
A francia építész az indiai város középületeibe tervezett bútorait a helyiek párszáz rúpiáért adják el a nyugati régiségkereskedőknek, akik aztán több ezer dollárt nyernek rajtuk - lassan semmi nem marad Chandigarh-ban
A spanyol sajtót foglalkoztató vezetőhírek közt nem ritka korrupciós botrányok sorában szerepel egy a napokban napvilágot látott baleár-szigeteki ügy, mely tovább fokozza az évek óta húzódó gazdasági válság és a közelgő választások okozta feszült idegállapotot. Ez alkalommal azonban nemcsak politikusokra vetül a gyanú árnyéka...
Gazdag párizsiak egy csoportja bírósági akció keretében kívánja leállíttatni, majd lebontatni Frank Gehry épülőben levő múzeum- és galériaépületét
A gráci Mur-sziget tervezője, Vito Acconci márciusban Budapestre látogat, hogy részt vegyen a Nemzetközi Építészkongresszuson. Itt mutatja be először az ichiharai Lakeside Múzeumának terveit.
A felsőoktatási beruházások keretében mintegy egymilliárd forintért készülő műalkotások pályáztatásának lebonyolítására – mint a napokban megjelent sajtóhíradásokból kiderül – minden esetben az Építészfórum Kiadói Kft.-t javasolta Magyar Bálint egykori oktatási miniszter. A cég hangsúlyozza: minden tisztán és szabályszerűen történt.
Három osztály összevonásával lett Budapest építészetének felelőse a korábban településtervezőként és kerületi főépítészként ismert szakember. Lapunknak nyilatkozva a nívódíj sorsáról és a főépítészek szerepéről is szólt.
Néhány napja a Monier Group s.á.r.l. valamint a Wienerberger AG megegyezésre jutottak abban, hogy a Monier Group a Bramac csoportban lévő 50% Wienerberger üzletrészt átveszi és ezzel 100 %-os tulajdont szerez.