Nemzeti Sportközpont tervpályázatot írt ki egy modern Velodrom létesítésére. A kerékpáros központ az Istvánmezei Olimpiai Központban, az új Puskás Ferenc stadion szomszédságában fog elhelyezkedni.
Pályázat a 2014-es Velencei Építészeti Biennále magyar pavilon jövő évi kiállításának megvalósítására. A költségkeret idén már csak bruttó 20 millió forint.
A Helsinki székhelyű Verstas Építésziroda nyerte meg az Espoo-ban lévő Aalto University of Finland új, központi épületegyüttesére kiírt nemzetközi tervpályázatot. Az új 60.000 nm-es épületegyüttes a campus központi épülete és könyvtára közötti területen fog elhelyezkedni. Mindkét szomszédos épületet Alvar Aalto tervezte.
Elkezdődött a stockholmi, új Nobel-központ tervezőjének kiválasztásénak folyamata. A komplexum nem csak a Nobel díj átadásának helyszíne lesz, az épületet az évenként megrendezett főeseményen kívül a kreativitás központjának szánják. Svédország olyan épületet akar létrehozni, ahol a világ aktuális problémáira kereshetik a megoldást.
Elindult a Média Építészeti Díja közönségszavazásának első köre. Az első körben azt a 10 épületet és 10 tervet választhatják ki az építészfórumon, amelyek a második körbe jutva majd a közönségdíjért versenyezhetnek.
Az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 6 évben a pályaművek száma és színvonala is azt bizonyítja, hogy a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben. Ebben a folyamatban az értékelésben részt vevő minden évben változó összetételű, neves zsűri és szakmai védnökök is komoly szerepet játszottak.
„Római Part 2100 – Budapest” pályázat
Pályázat kódja: MMA TÁJ/PONT Ötletpályázat 2013
A pályázatok postai feladásának határideje: 2013. november 18.
Olyan gyönyörű csarnokok is kiestek az első körben a pályázaton, mint a BME finom sportközpontja, a Gyermelyi Tésztagyár szikár épülete, a Metalobox elegáns csarnoka, a ceglédi varroda nívós téglaépülete. Erős volt a mezőny: 48 pályázatból 27 jutott a második körbe.
Ha eleged van a zöldépítészet jegyében fogant látomások versengéséből, más szóval az öko-prostitúcióból, most megmutathatod saját korszakalkotó ötleted.
A Xella Magyarország Kft. tervpályázatot hirdet, amelynek célja olyan - a funkcionalitás és az esztétika figyelembevételével megtervezett - építész munkák bemutatása, népszerűsítése, amelyek korunk kihívásaira mind a gazdasági, mind a környezettudatossági szempontok alapján jövőbemutató megoldásokat tartalmaznak.
Kortárs Építészeti Központ felhívása