A Dél-dunántúli Építész Kamara az általa alapított díj pályázatát 2023. július 12–én ötödik alkalommal hirdette meg. A szeptember 5-i beadási határidőig a pályázatra 11 érvényes pályázatot nyújtottak be. A hirdetményben megjelölt Bíráló Bizottság 2023. szeptember 18-án ülésezett, és hozott döntést.
Javaslattétel a szakmában jelentős múlttal rendelkező tájépítészek kitüntetésére.
Gazzola-díjjal, a világ legjelentősebb műemlékvédelmi kitüntetésével ismerték el Dr. Fejérdy Tamás munkásságát az ICOMOS műemlékvédelmi világszervezet Sydneyben megrendezett közgyűlésén.
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül életre hívta a Kós Károly-életműdíjat az Építési és Közlekedési Minisztérium, mellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
Ír, spanyol és osztrák egyetemek hallgatói kapták a fiatal építésztehetségeket elismerő rangos nemzetközi díjat. Az eredményhirdetés a Velencei Biennálé keretében zajlott le.
Az Építéstudományi Egyesület – több más szervezettel közösen – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Dísztermében 2023. június 2-án rendezte meg a 2023. évi Építők Napját.
A díjat 2023-ban Ottlik György kapta egy 1930-as években épült, zugligeti Bauhaus villa belsőépítészeti kialakításáért.
Kálmán Ernő DLA építész felhívása, a 2023-as évi XVI. Építész Regattára, Balatonlellére.
A soproni Csik Ferenc Uszoda tervezéséért nyerte el a BigSEE Architecture nemzetközi nagydíját rekreáció és sport kategóriában a KÖZTI. A soproni Csik Ferenc Uszoda mellett másik 3 projektért is elismerést kaptak.
Breuer Marcell Pécsett született 1902-ben és Pécsről indulva lett a XX. századi bútortervezés és egyetemes építőművészet kiemelkedő alkotója. A DDÉK fontosnak tartja egy olyan köztéri tárgy felállítását, mely információt ad életéről, és munkásságáról, és megjelenésével felhívja a figyelmet annak jelentőségére.
Pakisztán első női építészét, Yasmeen Larit nevezte meg a 2023-as Royal Gold Medal kitüntetettjének a RIBA – „nyugdíjba vonulása utáni” munkája elismeréseként, aki hátrányos helyzetű és katasztrófa sújtotta közösségeket segített, és környezetbarát tervezési megoldásokat valósított meg.
BigSEE Architecture 2023 nemzetközi építészeti díjat kapott a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) négy projektje is Szlovéniában. A KÖZTI a balatonfüredi ötcsillagos LUA Resorttal, a soproni Csik Ferenc Uszodával, a szintén Sopronban megvalósult parkolóházzal, valamint a szádvári romkonzerválással nyerte el az az elismerést 4 különböző kategóriában.
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap, online részvétel október 23-ig
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án