Két múzeum elhagyásával és egy színházépület beemelésével megfordult a Városliget átalakításának terve, és ma már a parkmegújítás áll a Liget Budapest projekt középpontjában. Budapest 150 éves közparkja, az egykori Lizsé a régi épületek, intézmények megújításával és az újonnan épülőkkel, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt valósulhat meg.
Az Antiroom II egy úszó pihenősziget a máltai tengeren. Mivel az építménynek semmilyen összeköttetése nincs a szárazfölddel, így megközelíteni csak csónakkal vagy úszva lehet.
Michael Bay filmrendező látványos, nagy költségvetésű filmjeivel vált ismertté. Los Angeles-i villája sem kispályás, macsó minimalizmus találkozik magas fordulatú építészeti drámaisággal.
Merőben szokatlan módon hirdettek pénteken győztest a szombathelyi stadionépítési pályázaton. Az Index értesülése szerint a bírálóbizottság érvényesnek nyilvánította az eljárást, annak ellenére, hogy nincs meg a pénz a sportlétesítmény megépítéséhez.
A nemrégiben befejezett Sanghaj-torony a világ második legmagasabb épülete, egyben Kína legmagasabb felhőkarcolója. A Gensler tervezőiroda által Sanghajba megálmodott 632 méter magas épület a harmadik a földön, mely túllépte a 600 méteres magasságot.
Nincs víz és villany sem, és nem vezet aszfaltozott út sem ahhoz a vadonatúj kórházhoz, amely tíz évig húzódó építkezés után készült el a dél-spanyolországi Lepe városában, mert a helyi önkormányzat és az andalúz kormány között vita van arról, hogy kinek a feladata az infrastruktúra fejlesztése.
A Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház három építészeti-városépítészeti tervpályázatot ír ki 2016-ban.
Székely György Leica fényképezőgépe segítségével az újpalotai Spirálház felújítási munkáit dokumentálta az építkezést kísérő építész szemével. Képeit a kerület lakói után a szélesebb közönség is megismerheti a Budapesti Építészeti Központ kiállításán
Az egyik legmenőbb kanadai fiatal iroda tervezte azt a lakóparkot, mely vidám, színes, társadalmilag érzékeny, jól átgondolt – mégis lakhatatlan bűnözőtanyává vált. Tanulságos történet a világ egyik legjobb menekültügyi rendszeréből, 2013-ból.
A szilveszteri dubaji tűzvész okán sokunkban felmerül a gondolat, hogy pillanatok alatt válik hamuvá dolgos kezek sok évi munkája, erőfeszítése. Azonban az elmúlt évezredek során sokszor fordult elő, hogy épületek, vagy akár egész városrészek pusztulásával olyan irányzatok nyertek teret, melyek új fejezetet nyitottak az építészet történetében.
Fran Silvestre spanyol építész minimalista hófehér épületeiről nevezetes. Az elegáns villa tisztán elliptikus formákból építkező, első pillantásra meglepő tömege nem igazán jelent akadályt a stílus következetes kiteljesítésében.
A Pesti Vigadó, a Várkert Bazár és a Kossuth tér után újabb fővárosi műemlék épület korhű felújítását kezdi el a kormány: a Palotanegyedben lévő Károlyi-Csekonics Rezidenciáét, amelyet reprezentációs célokra használ majd, illetve ahova a Miniszterelnökség egyik szerve költözik.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án