„A Lágymányos és az egész Kelenföld akkor még üres telkekből, nagy szőlőskertekből, virágos mezőkből, mocsaras nádasokból állott. Amikor 1896-ban a mai Szabadság-hidat (akkor Ferenc József-híd volt a neve) megnyitották, a budai hídfő tengelyében a Gellért-fürdő helyén még kis akácerdő volt, közepén egy sárgára meszelt házikóval, szomszédságában a régi Sáros-fürdő néhány rozoga pavilonjaival. A mai Műegyetem épületeinek területe még a főváros szemétlerakodó telepe volt.” – írja dr. Kismarty-Lechner Jenő (Lechner Gyula fia) a Lechner Ödönről szóló, 1961-ben megjelent könyvében.
A Lechner család kőbányai téglagyárának eladása után – ahol Lechner Ödön megismerte az agyagot, a téglát és a kerámia egyéb formáit – a családtagok pénzük jelentős részét ingatlanokba fektették. A terveket természetesen Lechner Ödönnel készíttették, aki ezeket az épületeket ugyanazzal a téglaszalagos homlokzati architektúrával tervezte meg, amelyet a Földtani Intézet székházán is alkalmazott.
Húgának, Lechner Ilkának Pécelen épített kis nyaralót 1897-ben, amit egy kalotaszegi asztalosmester, Péntek György bútoraival rendeztek be. A ház eredeti formájában sajnos nem maradt ránk, ugyanis a költségkeret túllépése miatt a nyaralót kénytelenek voltak eladni, az új tulajdonos pedig az átépítés és bővítés során az épület eredeti jellegét teljesen megváltoztatta.
Hasonló stílusban tervezett Lechner Ödön Kolozsvárra is egy kétemeletes lakóházat Károly fivérének, aki az első magyar pszichiáter orvosprofesszor volt. Az 1900-ban felépült ház a későbbiekben a kolozsvári klinika egyik pavilonja lett.
A Földtani Intézet tervpályázatát 1896-ban írták ki, a terveket a következő év elején bírálták el. Az építkezés lebonyolításával a nyertes pályázat tervezőjét, Lechner Ödönt bízták meg és a kivitelezés még ugyanabban az évben el is kezdődött. Kismarty-Lechner Jenő így jellemzi az épületet: „Amíg korábbi alkotásai, a kecskeméti, kőbányai és az Üllői úti épületek szinte roskadoznak képzelőerejének magyaros dekoratív motívumaitól, itt kizárólag a nyers téglaszalag-ornamentikának (…) újszerű egyszerű eszközével alkot monumentális architektúrát.”
A Bartók Béla (akkor Fehérvári) út 40. alatti bérház építtetője, Lechner Gyula (1841-1914) festőművész és író volt. (Ő fordította első ízben német nyelvre Az ember tragédiáját. Ez a fordítás az orosz cárnőhöz is eljutott, Zichy Mihály, a mű híres illusztrátora vitte el neki kéziratban Szentpétervárra.) A bérház építése 1898-ban kezdődött meg.
„A Fehérvári út még kövezetlen sáros országút, a mai Körtérig bepöfögő budafoki helyiérdekű vasúttal, kávédarálónak csúfolt zömök lokomotívjaival. A mai Körtér valamikor nádas, vizes terület lehetett, mert még az említett Lechner-bérház építésekor, az úttest közepén ott állott a figyelmeztető tilalomtábla a felírással, hogy halászni és vadkacsára vadászni tilos. Itt volt a városi vámsorompó és a ma vendéglőül szolgáló kertes kis ház volt a vámépület. Szomszédságában hamarosan felépült néhány spekulációs bérház a Lágymányosi utca sarkán, szörnyű giccses gipszarchitektúrával. Ezek mellé építette Lechner Ödön ezen a vidéken az első modern és építőművészi szempontból is első jelentősebb épületét a később rohamosan beépülő lakóterületnek.” – emlékezik vissza Kismarty-Lechner Jenő.
A bérház 1899-ben lett kész. Jellegzetessége a szegmens-, hullám- és függönyíves záródású ablakok, a falmezők és az oromzatok – már említett – téglaszalagokkal történő keretezése. A negyedik emeleten egy műtermet alakítottak ki, ennek jó megvilágítása érdekében az északi oldalára egy terasz került, erre néz a műterem nagy üvegfala. A teraszt a tűzfal mellett egy veranda zárja le, kis saroktoronnyal az utca felé. Kismarty-Lechner Jenő a házról szóló leírásában különösen figyelemre méltónak találja a lépcsőház felvonóajtókkal kombinált magyaros vacsrácsozatát, amelyet a szép kovácsolási technika mintapéldájaként értékel.
Az építkezés anyagilag ebben az esetben sem volt sikeres, amint Kismarty-Lechner Jenő írja, „a felvett jelzáloghitel könnyelmű kezelése és az előirányzott építési költségek túllépése az építkezés anyagi bukásához vezetett. A bérház kapuja esztendőkön át csak gyalulatlan deszkákból állott, később, még technikus koromban, én terveztem a tölgyfakaput nagybátyám stílusához alkalmazkodva.”
Fotók: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont
Forrás: Kismarty-Lechner Jenő: Lechner Ödön, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1961 (Lechner Tudásközpont Szakkönyvtára)
Archív fotó forrása: www.ilyenisvoltbudapest.hu
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
