Kezdődhet a kelenföldi vasútállomás régi épületének felújítása, ugyanis megkapták az építési engedélyt, számolt be Vitézy Dávid, a múzeum igazgatója posztjában. Itt jön majd létre a Közlekedési Múzeum legújabb tagintézménye, vasúttörténeti kiállítóhely, rendezvénytér és találkozóhely lesz.
"Fontosnak tartom, hogy az építészet fotósa merjen alkotni, találja meg azt az egyensúlyt a munkája során, ami hűen tükrözi az eredeti alkotást és az ő szellemét. Az épület túlmutat a tömegén, sok esetben a szakralitás materializálódik. Próbálom ezt az állandót, az épületre jellemzően, sajátjaként megmutatni, láthatóvá tenni a láthatatlant."
Anssi Lassilának, a mai finn templomépítészet legjelentősebb tervezőjének az első munkája a Kärsämäkiben álló fazsindelyes templom volt (Kärsämäen Paanukirkko).
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek/építmények állnak ma az egykori műemlékek helyén.
Folytatódik a budapesti Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztése: június közepén lezajlott az építkezés látványos munkafázisa, a Csörsz utcai multicsarnok acél rácsostartóinak beemelése.
A bemutatkozó képet látván gondolhatnánk, hogy bontás közbeni állapotról, vagy befejezetlen alkotásról van szó, vagy azt is, hogy az építész elfelejtett az épületre nyílászárót tervezni az utca felé.
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
„Húsz éve annak, hogy a fővároson kívül elsőként indult egyetemi szintű építészoktatás Pécsett. Ezt követte a doktori szint, 15 éve, amely mára meghatározó műhellyé nőtte ki magát."
Londonban megnyílt a Serpentine Pavilion, melynek indiai gyökerű Dél-Afrikai tervezője a város bevándorlók számára fontos helyeiből készített építészeti kollázst. Az elegánsan megfogalmazott esszé az egész várost jeleníti meg.
Felhőkarcolónak törpe, városi családi háznak óriás a nyolcszintes épület, mely átváltoztatható homlokzatával reagál a környezeti adottságokra.
Ebben a minisorozatban a meghökkentő, vagy formabontó épületeké a főszerep, melyek karakterükben elütnek a környezetüktől. Érzésem szerint a sok komoly szakcikk mellett olykor szükséges a könnyedebb hangvétel, emellett ezek az épületek is felvethetnek komoly kérdéseket...
Magyarország 560 tonna fát szállított az arab országba, hogy Makovecz-stílusú épületben fogadhassa októbertől a látogatókat.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én