Pénteken nyitja meg a kapuit a londoni Tate Modern új, tízemeletes épülete, amely új kiállítóterekkel és panorámát kínáló tetőterasszal fogja várni a látogatókat.
Megnyitották a nagyközönség előtt Bukarestben szombaton a Primaverii (Tavasz) palotát, amely csaknem negyedszázadon keresztül Nicolae Ceausescu, az utolsó román kommunista diktátor és családja otthonául szolgált.
Nem az nyerte a Várkert Bazár projektet, akinek kellett volna
Gyarapszik az ország használható történelmi műemlékállománya. Átadták a több mint 600 milliós beruházással felújított szászvári kastélyt is.
Luxusszálloda lesz a kisgazdapárt egykori Belgrád rakparti székházából. Újabb bontás a Dunaparton!
Elsőre talán tájidegennek tűnik az inkább hagyományos építészeti stílusú magyar borászatok között egy acélcsarnok. Ám ahogy a mezőgazdaság vagy az ipar számos területén, úgy a borászatban is vannak olyan funkciók, melyekhez egy modern könnyűszerkezetes acélcsarnok a kézenfekvő megoldás.
Mégis lebontják az egykori Országos Villamos Teherelosztó épületét a budai Várban. A levéltár mellett álló, 1979-ben átadott, beton és üveg homlokzatú épület bontásával kapcsolatos hatósági ügyeket kiemelt jelentőségűvé nyilvánítják.
Mindig kihívás az építésznek, ha egy történelmi területre kell házat tervezni. Álmosdi Árpád, Csendes Monika és Pölös István egy ilyen feladattal, egy szolnoki lakóház felújításával nyerték meg a tavalyi Creaton Építész pályázatot. A ház egyszerre modern, mégis több vonása hagyományos jelleget ölt.
Az építési törvény módosításához tartozó kormányrendeletek a Magyar Közlöny június 13-i számában megjelentek, és lényegében megszüntetik az építésügyi hatóságok közreműködésével történő egyszerű bejelentést. Változik az OTÉK és még 9 rendelet!
Makovecz Imre Emlékközpont létrehozásáról döntött a kormány – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából. 400 milliót szánnak a műteremház és a szellemi hagyaték megvásárlására.
Húszezren is lehettek Belgrádban azon a tüntetésen, amellyel egy arab finanszírozású építési projekt körüli botrány kirobbantóit szeretnék felelősségre vonni.
Tarlós István főpolgármester, Demján Sándor nagyvállalkozó, Fürjes Balázs kormánybiztos az olimpiáról, az esélyekről, a tervezés állásáról - érvek, ellenérvek, Finta Sándor volt főépítész a részletekről a Budapest gyorsítópályán konferencián. És ki az új főépítész?
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án