hír tervek energetika felújítás Győr-Moson-Sopron Megye kormányhivatal

Egymilliárd forintból korszerűsíti két épületét a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal


droID | 2016.10.14
Egymilliárd forintos európai uniós támogatásból végez energiamegtakarítást eredményező korszerűsítést a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal két győri épületében.

A közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében végzendő felújítás az Árpád úti épületben jövő márciusban, a Tatai útiban pedig még az idén elkezdődik. A projekt a jövő év végén fejeződik be.

A munkálatokra közbeszerzést írt ki a kormányhivatal, az eljárások még folyamatban vannak. 

Az 1971-ben épült Árpád úti épületben az átadás óta nem volt jelentősebb felújítás, építészeti és gépészeti rendszere elavult. A kivitelezés során hőszigetelik az épületet, napelemrendszert építenek ki és úgynevezett függönyfalat húznak fel. A fejlesztéssel az épület energetikai minőség szerinti besorolása a rosszról a korszerűt megközelítőre javul.

A kivitelezés időszaka alatt az ügyfélfogadás és a munkavégzés egy másik helyszínen lesz, de az erre vonatkozó beszerzési eljárást még nem folytatták le.

A Tatai úti épület külső falainak és nyílászáróinak energetikai értékei nem megfelelőek, a hőtermelő rendszer elavult, teljesítménye nem igazodik az épület tényleges teljesítményéhez. A fejlesztéssel az épületek energetikai minőség szerinti besorolása a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelőre javul. A kivitelezés nem zavarja majd az épületben folyó munkát.

 

Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások