Középületek közül válogattunk a Metszet 2019/4. számába. A magyar, német, finn és francia példák között új építés és felújítás, természeti és történeti környezetbe illesztett épületek egyaránt szerepelnek.
Pénteken átadták a berlini Múzeumsziget új kapujának számító, görög templomok klasszikus elemeire alapozó James Simon Galériát.
Különleges, az energiafelhasználás optimalizására hangolt óvodaépületet tervezett a Christensen & CO Architecter a dániai Hørsholmban. A Solhuset (napház) formabontó megoldásai és kiemelkedő energiahatékonysága a jövő oktatási épületei számára is mintául szolgálhat.
Az Olaszliszkai Emlékkert megkapta az egyik legnevesebb nemzetközi építészeti és design díj Special Mention jelölését a Kulturális és vallási épületek, illetve emlékművek kategóriában, így a nevezők felső 5%-ába került. A projekt az S39 Hybrid Design (korábbi nevén Szövetség '39) és az Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. közös munkája.
Az EECFA – nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, mely a helyi kutatóintézetek, az alapító-kutató központ Buildecon és a módszertani hátteret biztosító ELTINGA együttműködése – június 24-én adta ki a 2019-es nyári EECFA előrejelző tanulmányait. Az EECFA kelet-európai építési piacaival ebben a cikkben foglalkozunk.
Már lehet pályázni a 2019-es Pro Architectura díj elnyerésére. Az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésre épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és nívós alkotással lehet pályázni.
A Csonka Pál-érem idei kitüntetettjei: Bodrossy Attila DLA építész és Serfőző István tartószerkezet tervező alkotópárosa.
A díjakat Szép János laudációja mellett Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke és Marosi Miklós, a Csonka Pál-érem kuratóriumának elnöke, az MMA alelnöke adták át 2019. július 9-én.
Napról napra erősödik a társadalmi igény, hogy megóvjuk természetes közegünket a káros környezeti hatásoktól, így gondolva az utókorra. A drasztikus éghajlatváltozásra reagálva az építészetben is közkedveltek a környezetkímélő, zöld megoldások. Ennek következményeként az energiahatékony passzívházak száma is folyamatosan növekszik.
A MUDA építésziroda tervei alapján készült minimalista étterem Délnyugat-Kínában egy eukaliptuszerdőn kígyózik keresztül.
Tizenhét világörökségi helyszínt vett fel listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága soros tanácskozásán, Bakuban.
A svéd Wallgren Arkitekter és a BOX Bygg kivitelező cég paraméteres eszköze a peremfeltételekhez igazodó alaprajzokat generál.
Már csak egy hét, és a nagyközönség is megnézheti a jövő házait. 27 egyetemről 26 országból érkezett az a 10 csapat, akik a leginnovatívabb szolárházat próbálják megépíteni két hét alatt.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án