Bár a hatóság két évvel ezelőtt a világörökségi területen található műemlék épületen végzett építési-bontási munkálatok azonnali leállítását rendelte el, a legújabb határozat szerint már nem védett, tehát bontható a római, zsidó és civil csontokat is rejtő épület, amely 56-ban kulcsszerepet kapott a forradalomkor.
Bonthatják, illetve átalakíthatják a Radetzky-laktanyát. Korábban a műemlék épületen végzett építési-bontási munkálatok leállítását rendelték el, a legújabb határozat szerint már nem védett, így akár bontható is az épület.
Az 1990-ben alapított kitüntetés az etikai alapokon álló, hiteles szakmagyakorlás és oktatói tevékenység elismerése. A díjat ez évben U. Nagy Gábor, a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet igazgatója vehette át. A kitüntetett építész díjátadón elhangzó előadásában az építész-tervezőművész képzés új útjairól beszélt.
Letisztult vonalaival a gravitációt is tagadja a Fran Silvestre Arquitectos most elkészült spanyolországi villaépületével
Péntek délelőtt átadták Győrben az Árpád parkolóházat, amelynek terveit a TSPC szakemberei készítették. A parkolóház öt szinten, 205 férőhellyel, foglaltságjelző-rendszerrel és hat, elektromos autók töltését szolgáló egységgel várja az autósokat.
Kihirdették a centrumkórházak tervpályázatának eredményét. A következő években 700 milliárd forint jut az ellátás színvonalának javítására. Ennek keretében három centrumkórház jön létre, a beruházások között kiemelkedő lesz az újonnan épülő dél-budai intézmény, amely Európában is egyedülálló – mondta el Kásler Miklós miniszter az átadón. Ki nyert?
Egy hét telt el azóta, hogy az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díj idei átadóján a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb, még befejezés előtt álló épületét, a Pannon Park biodómját választották Európa legjobb szabadidős épületének.
Veszprém nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet, jelentette be a döntést a nemzetközi bírálóbizottság elnöke a Művészetek Palotájában pénteken.
A jelenlegi hazai aljzatkészítési gyakorlat egyik problémája, hogy az ajánlatkérésekben és kiírásokban újra és újra feltűnő olyan fogalmak, mint pl."burkolásra kész", "burkolásra előkészített", "felületkész", vagy más szubjektív meghatározások teljességgel alkalmatlanok az elvégzendő munka minőségének leírására. Most itt az ingyenes segítség!
Kihirdették az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjeit. Az 1987-ben az Európa Parlament és Barcelona város önkormányzata által alapított Európai Unió Kortárs Építészeti Díja – Mies van der Rohe-díjat 2001 óta az Európai Bizottság és a Mies van der Rohe Alapítvány közösen adja át minden második évben.
A Bauhaus iskola 1919-ben indult, így jövőre éppen százéves lesz – ennek apropóján a Budapest100 is a magyar fővárosi Bauhaus épületekkel foglalkozik.
Budapest Főváros Kormányhivatala hétfői döntésével visszavonta a hatszintes ferihegyi parkolóház engedélyét – tudta meg az Index.hu. A december 4-én kiadott építési engedély alapján már elkezdődött a munka, sőt a földmunkákat és a korábbi szintbeni parkoló elbontását már korábban elindította a reptér.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án