Megjelent egy videó a Várkapitányság kiadásában, mely a tervek néhány eleméről is szól. Az erőd és közvetlen környezete a következő években születik újjá. Azt is láthatjuk, hogy Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontja ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotú.
A Közvágóhíd és a Nádorkert után a Déli Körvasút harmadik új megállójának építészeti tervezése is megindulhat a Paragram Studió és a Sporaarchitects együttműködésével.
A díj a szakmában jelentős múlttal rendelkező tájépítészek kitüntetése, akik széles látókörű, innovatív munkásságukkal hozzájárultak a Mőcsényi Mihály által képviselt szellemiség továbbörökítéséhez.
Mohamed Bin Salman, szaúdi koronaherceg, a Vörös-tenger partján megvalósuló 170 kilométer hosszan elnyúló, autóktól, utaktól, és nem utolsósorban szén-dioxid-kibocsátástól mentes város építését jelentette be, mely a The Line, azaz A Vonal nevet kapta.
A Pest Megyei Építész Kamara pályázati felhívása a Wéber Antal díj 2021. évi adományozásáról.
Az építőipar robbanásszerű digitalizációja zajlik: a virtuális térben zajló folyamatoptimalizálás, a Building Information Management (BIM) átalakítja az ágazatot. De miért választották ezt a Puskás Aréna tervezői?
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
A kortárs magyar építészet egyik legjelentősebb alkotója 72 évesen hunyt el - tudatta az octogon.hu
Valós helyzetben, egy ténylegesen használt családi ház jellemző adatait immár négy éve gyűjti a Wienerberger, az „e4 ház” koncepció megalkotója. Ebből az időszakból már értékes következtetéseket lehet levonni.
A Mahone Bay-ben található nyaraló teljes mértékben a tájnak van alárendelve, nem az épület, hanem a táj dominál – a mindennapi rohanó élet csendes ellenszere. Egy ékszerdoboz, ahova a tulajdonos elvonulhat a nyüzsgő hétköznapok elől.
A néhai iraki-brit sztárépítész stílusától távol álló diákszálló tervét mutatta be a napokban a Patrik Schumacher vezette iroda. A látványtervek szerint a Hongkongba tervezett épületegyüttes hegyoldalra állított hasábok láncolata a 60-as évek legerősebb pillanatait idézi.
Tokió központjában, egy vasútállomás szomszédságában az egyetlen menekülési útvonal egy barlang, mely a szomszédos zöld oázisból szippantja be az otthonossághoz szükséges nyugalmat.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án