Az osztrák Nussmüller Architekten vezető tervezője, Werner Nussmüller munkája során mindig az építészeti kihívásokra adott rendhagyó megoldások iránti vágy, és annak megvalósítása vezérelte, ahogy a Leoben Maßenberg-i Szent Jakob-templom diákszállóként és kulturális térként működő új épületének kialakítása során is.
Megfelelő műszaki minőség nagy üvegfelületekkel, kortárs dizájn elvekhez igazítva, a vízparttól a hegyoldalig, családitól a társasházakig – eltérő célokra, eltérő környezetben, eltérő stílusban. Ezúttal az ablakkeret az a közös pont, ami „keretbe” foglalja mindezt.
Tizenegyedik alkalommal hirdetik meg az Év Homlokzata pályázatot, amelynek célja a hazai építészet értékeinek felfedezése, elismerése és széles, szakmai körben való bemutatása.
Naturálisan felhasznált pálmafa harmonikafalak alkotta pajzs védi a tengerparti villát Havannában.
Épült 1953-1958 között, mégpedig három építész: Marcel Breuer, Pier Luigi Nervi és Bernard Zehrfuss közös tervei alapján.
Átadták a Foster & Partners első budapesti épületét, a 28 emeletes MOL-tornyot, Budapest első és egyelőre utolsó 100 méternél magasabb épületét. A londoni cég partnere a Finta Stúdió.
Két évvel ezelőtt ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutattam be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután különböző okoknál fogva töröltek őket a műemlékjegyzékből, rövidesen megsemmisültek. A lista most bővül...
Posztmodern nosztalgiára hajaz a RIBA által az Év házának kiválasztott épület, vagy csak némi humorral borsot akart törni azon építészek orra alá, akik fennköltebb gondolatokat próbáltak megfogalmazni terveikben
A növekvő energiaárak, illetve a még továbbra is kedvező szaldós elszámolási rendszer aktuálissá teszik az energetikai fejlesztést. Ehhez ideális megoldást kínál a tisztaenergia-termelésre alkalmas Terrán Generon napelemes tetőcserép, amely működtetéséhez megfelelő inverterre is feltétlenül szükség van.
Rendhagyó és gondolkodásra késztető az Erdéllyel foglalkozó kiállítási egység fogadóépülete a Szentendrei Skanzenben. Az absztrakt épület tervezője, Bársony István munkája során nem a funkcionalitást helyezte előtérbe: sokkal inkább szoborként közelítette meg az épületet.
A terveik összetett egyszerűségével is jellemezhető Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál kapta idén a Molnár Péter-díjat. A 2004-ben alapított, most 17. alkalommal átadott elismerés kuriózum a hazai építészeti díjak sorában: a szakma országosan elismert szereplői magánemberként ítélik oda olyanoknak, akik munkáikkal túlmutatnak aktuális építészeti divatokon és ideológiákon, ezzel pedig (m)értékteremtők.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző dél-európai (Spanyolország, Portugália, Olaszország) országokba kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>