hír épületek videók, animációk

2022 tavaszára megújul a Jáki templom


Java | 2020.08.05

2017-ben 2 milliárd forint állami támogatásnak köszönhetően folytatódhatott a felújítás Jákon, ahol nem csupán a templom és az egykori kolostor környezetének megújulása várható, hanem a Szent Jakab kápolnára, az apáti házra, és az apátság egykori gazdasági épületeire is sor kerül.

Az ásatások eredményei nemcsak az épületegyüttes eddig kevéssé ismert korszakairól árulnak el titkokat, de az egykori szerzetesi életről is.

A román kori építészet ikonjának számító jáki templomot, az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikáját 1220 körül alapították, és 1256-ban szentelték fel Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtattak a terveken, erről tanúskodnak az épületen felfedezhető szabálytalanságok. Történelme meglehetősen viharos volt: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján. (forrás: Wikipedia)

Már befejeződtek azok a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához, illetve az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kiállítótér létrehozására vonatkoznak. Ez utóbbi a meglévő épületek felújításával valósul meg, s befogadja a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti, enyészetnek indult szobrait. Idén a Szent György templom déli, majd északi mellékhajójának restaurátori feltárásai zajlottak. Ezután a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések szükséges mértékű javítása, a festett felületek konzerválása, restaurálása folytatódik. Újjáépítik a Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét, oltárát és faliképeit is. A projekt vezetője Sarkadi Márton építész.

Videó:

Fotók: Vágvölgyi Bálint
Forrás: Ugytudjuk.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások