Afrika Csillaga (portréfilm)

Diébédo Francis Kéré Burkina Faso-i építész Berlinben vezet építészirodát. A német fővárosból számos humanitárius építési programot irányít európai szakértelemmel szülőhazája számára. Kéré Afrikában iskolákat, könyvtárakat, oktatási és egészségközpontokat épít. Csak a helyi, szakképzetlen munkaerőre támaszkodik. Tevékenységéért 2004-ben az Aga Khan-díjat, 2010-ben a BSI Svájci Építészeti Díjat, 2012-ben a Holcim aranyérmét is elnyerte.

Kéré építészeti megközelítése teljesen különbözik az építés, szervezés és kommunikáció terén a világ más tájain ismerttől és megszokottól. Amikor Burkina Fasóban jár, elképzeléseit rend szerint gallyal rajzolja a homokba, mert a munkások csak így értik meg. Abból sem csinál problémát, hogy helyi építőanyagokból tervezzen: csak a környéken kitermelt fából, agyagból és kőből alkot.

E közvetlenség teremtette légkör Kéré berlini irodájában is érezhető. A földön és az asztalokon papír- és kartonmakettek hevernek szanaszét a ragyogó képernyőkön villódzó 3D-s renderek helyett. Az építészeti elképzeléseket itt rendkívül egyszerű és megfogható eszközökkel vizualizálják. Az ötletek előadásmódja meglepően világos.

A humanitárius tervek megvalósítása Afrikában párhuzamosan fut a berlini iroda belső munkáival. E két tevékenység között mindig mérlegelni kell. Kérével történt berlini találkozása alkalmával ezt Richard van der Lakennek, a What Design Can Do (WDCD) holland design-kongresszus kreatív igazgatójának is meg kellett tanulnia. Az idealizmusból születő elképzelések teljesen leköthetik az ember figyelmét, de lehetetlen megvalósítani őket jól olajozott üzleti háttérgépezet nélkül. Kéré kiemelkedő sikereket ért el mindkét vonatkozásban.

Az afrikai származású építésznek sokak szerint küldetése van. A tervező legjobb épületeiről és azok közösségformáló erejéről hamarosan előadást tart Amsterdamban, a WDCD május 21. és 22. közti kongresszusának keretében.



Kéré alkotói vallomásai a portréfilmből

Mit jelent számomra az építészet? Mit jelenthet az építészet egy olyan tervező számára, aki egy infrastruktúrát nélkülöző országból származik? A válaszom ez: többet mint házat építeni, többet mint egy művet létrehozni. Az építészet számomra több mint művészet. Inkább annak elismerése, hogy az építés történés, folyamat, amikor az emberekkel közösen gondolkozunk, hogy a végeredményt mindannyian sajátunknak érezzük. Egy ilyen műnek részei vagyunk. Képesek vagyunk benne megtalálni önazonosságunkat, és megpillantani benne saját magunkat. Így látom én az építészetet.

A közösség bevonása ennek a munkának az alapja, amely nélkül semmi sem működne. Meg kell itt jegyeznem, hogy azon a helyen, ahol én dolgozom, hiányzik a szakképzett munkaerő és műszaki tudás, ezért az embereket a helyszínen kell kitanítani. Meg kell értetni az emberekkel, hogyan használják a modern technikát. Ennek a tudásnak a későbbiek folyamán is hasznát veszik majd, amikor maguk építenek, vagy karbantartják a meglévőket. Éppen ezért a közös munka az én módszerem fundamentuma.

Munkámban erősen motivál, hogy ne csak az új épületeket, hanem a hozzájuk tartozó infrastruktúrát is elvigyem a népemnek. Erre nagy az igény, de nagyon szűk az anyagi keret. Éppen ezért mindig próbáltam helyi építőanyagokban gondolkozni – főként agyagban és fában –, és azoknak korszerű, modern kifejezést adni. Ez nagyon fontos, mert az emberek ma vonakodnak a régi anyagok használatától. Azt gondolják, hogy agyagból csak a szegény ember épít, az agyag nem felel meg a modern követelményeknek. Én arra akarom sarkallni a helyieket, hogy ne szégyelljék használni ezt az ősi anyagot, mert nagyon vonzó és újszerű épületeket is lehet készíteni belőle. Szeretném őket megtanítani, hogy elfogadják és szeressék azt, amijük van. Ha ez az agyag, akkor az agyag. Szebb jövőnek nézünk elébe, ha az emberek megtanulnak bánni vele, mert ebből otthon bőséges készletet találnak. Ez az oka annak, hogy ebből az ősi építőanyagból tervezek korszerű házakat. Az agyagban rendkívül nagy lehetőségek rejlenek, mert fizikai szerkezete átalakítható, és így igen jó teljesítményű építőanyagot lehet belőle létrehozni.

Tervezőgyakorlatomban a helyi klíma is fontos szerepet játszik. Burkina Faso forró éghajlatú ország, a hőmérséklet 45 °C-ra is felszökhet. Az agyag azonban nagyon előnyös hővezetési tulajdonságokkal rendelkezik: képes a belső tereket hűvösen tartani, és kizárni a meleget. Egyszóval, ha valaki építőmesterségének birtokában az agyag minden tulajdonságát kiismeri, képes komfortos házat építeni belőle. Ez sokkal jobb mint a mesterséges klímaberendezés. Azt hiszem, akkor is agyagból terveznék, ha már megengedhetnénk magunknak, hogy drágább szerkezetekből építkezzünk.

Az építészet rengeteget adhat egy olyan kis helyi közösségnek, amilyen az enyém. Amikor sok éve elkezdtem építészettel foglalkozni, otthon még azt sem értették, mit jelent az a szó, hogy építész. A mi nyelvünkben az építészetre nem létezik kifejezés, mégis, ahogy képességeinket bevetve végül is építészetet művelünk, az mindenkit büszkeséggel tölt el. Az emberek magabiztosabbak lesznek, és fontosnak érzik magukat: már kezdik érteni, hogy van bőven nyersanyaguk, csak nem tudják mire használni. Itt az ideje felébredni! Ez lelkesítő és máris látszik, hogy pozitívan állnak hozzá a jövőhöz. Ez történt a munkám során. Az embereknek megnőtt az önbizalmuk, és ez mindenkinek erőt ad.

Fordítás: Katona Vilmos
Forrás: WDCD

Korábbi cikkünk a témában: Köcsögök a födémben