Egy kétszintes, hosszan elnyúló épülettömegről van szó, amelyben a terek egymás után sorakoznak fel, a földszinten számos hangsúlyosan megformált, a kertbe vezető ajtónyílással. A lábazatot szürke gránittáblákkal burkolták, a többi felület fehérre vakolt. A fal- és a tetőfelületek egymásba futnak, nincs köztük éles határ.
A térsorozat csúcspontja az a felső szinti szoba, amelyben egy szinte posztmodernnek nevezhető mennyezeti elem található. A vakolt álmennyezet olyan, mintha fel lenne sliccelve. Mint két papírlap, úgy csavarodik fel az álmennyezet, szabaddá téve a rálátást a helyiség egyetlen sötét elemére, a szürke látszóbeton födémre.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
