2016-ban hatodik alkalommal irányul a figyelem a budapesti épületekre. Idén áprilisban a pesti Nagykörút lesz a Budapest 100 helyszíne és témája, ahol közel 60 épület és számos üzlet nyit majd ki.

A Budapest 100 a budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK Kortárs Építészeti Központ. 2016-ban a pesti Nagykörút lesz a Budapest 100 helyszíne és témája.

Április 16-án és 17-én több tucat nagykörúti épület tárja ki kapuit a látogatók előtt: egykori lakók élete, a házakhoz fűződő legendák, az építés története elevenedik meg; sok-sok lakóház és szállodák, iskolák, színházak, mozik készülnek programokkal.

Az idei Budapest 100 azonban nem csak az épületek múltjával foglalkozik. A Nagykörút jövőjét és a lehetőségeket négy szakmai beszélgetésen vitatják meg építészek, urbanisták és civilek: hogyan lehetne barátságosabb, zöldebb, kevésbé zsúfolt Budapest fő útvonala. Ezek a programok lehetőséget kínálnak annak megvitatására, ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat.

Jön a Nosztalgiavillamos, régi mozik, kávéházak emlékét idézik a séták, a kiállítások, a versek és a koncertek. Külön programok lesznek a gyerekeknek.

Az önkéntes kutatók levéltárakban gyűjtötték a Boráros tértől a Jászai Mari térig húzódó szakasz épületeinek történetét, a fotósok nagyszerű képeket készítettek, a házak képviselői a programszervezőkkel közösen megtervezték a nyitott hétvége eseményeit.

A nyitva tartó házakban kiállításokon, beszélgetéseken pincétől a padlásig tartó bejárások során kelnek életre az egykori és mai szomszédokról, lakóközösségekről, nehézségekről szóló történetek a Margit hídtól a Petőfi hídig.

A Budapest 100 programfüzet letölthető, valamint beszerezhető a városban több lelőhelyen is.

Az aktualitások és a legfrissebb információk a budapest100.hu/hirek oldalán érhetők el.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...