hír cikk felújíás úszás; gyógyfürdő; medence; Dagály fürdő; építészet

Egy év múlva kezdik a 17 milliárdos fejlesztést a Dagályban


donkanyar | 2014.09.18
Több mint 17 milliárd forint értékű fejlesztés lesz a Dagály fürdő területén – tájékoztatta a fürdő törzsvendégeit Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerdán a helyszínen. A fürdő területén az átalakulás után lesz úszópalota és gyermekparadicsom is. A munkálatokat 2015 szeptemberében kezdik, és húsz hónapra becsülik a kivitelezési időt.

A főpolgármester-helyettes elmondta, a fejlesztésnek két nagy külön része és üteme lesz: az egyik a 2021-es úszó- és vízilabda-világbajnoksághoz szükséges létesítmények létrehozása, ami körülbelül 14 milliárd forintos projekt, a másik pedig magának a Dagály fürdőnek a fejlesztése mintegy 3,5 milliárd forint értékben.

A Dagály fürdő fejlesztését az önkormányzat, az úszópalota létesítését a kormány finanszírozza – tájékoztatott Bagdy Gábor.

A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott, ki kell használni azt a csodálatos, "Isten áldásaként kapott" természeti örökséget, amelynek részei a gyógyfürdők is. Elmondta, több gyógyfürdő felújítása már folyamatban van, a Rudas fürdőé hamarosan be is fejeződik.

 

Gyógyvíz és gyermekparadicsom

A Dagály fürdő felújításával kapcsolatban kitért arra, hogy a tervek szerint létrehoznak egy vagy több belső, fedett gyógyvizes medencét, valamint egy "gyermekparadicsomot", amely a családok együtt pihenését szolgálja.

Hozzátette, a fürdő területén az ország egyik kiemelkedő sportközpontja és fürdőközpontja fog létrejönni.

Mikó László építészmérnök ezután részletesen ismertette a Dagály fürdő átépítésének koncepciótervét. Elmondta, hogy a fejlesztésnek három célja van. Egyrészt idejétmúltak és elhasználódtak a fürdő épületei, másrészt szeretnék bővíteni a szolgáltatások körét, különösen a téli, zárt terű szolgáltatásokat. Másrészt az úszópalota felépítése területben, épületállományban bizonyos veszteségeket okoz a fürdőnek, amelyet pótolni kell.

Tájékoztatása szerint felépítenek a többi között egy új medencecsarnokot, egy multifunkcionális épületet, egy nyári bejáratot és egy csúszdatoronyot. Kiemelte, hogy a meglévő kültéri medencéknek körülbelül a kétharmadát fedetté teszik. A felújítás során elbontják a pavilonbüféket, a vetkőzőkabinokat, az étterem épületét és a gazdasági épületet.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a munkálatokat 2015 szeptemberében kezdik, és húsz hónapra becsülik a kivitelezési időt.
Arra a kérdésre, hogy mikor lesz zárva a fürdő, a vezérigazgató nem tudott válaszolni, de – mint mondta – igyekezni fognak, hogy "folyamatos üzemben" végezzék a munkálatokat.

MTI

(Februárban már bemutattuk a Dagály látványterveit, amit itt tervlap.hu/cikk/show/id/2684 tekinthet meg.)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások