sebesp | 2011.08.25
Harry Potter korának tízéveseit saját iskolájukban is inspiratív környezettel kell fogadni. Erre tett kísérletet az ausztráliai Melbourne-ben elkészült iskolabővítés, amely az ötödik-hatodik évfolyam kiemelt szerepének egyedülálló megjelenítését is reprezentálni hivatott.
Bár a lakóövezetben elhelyezkedő tömb régi lakóházainak többségét a Penleigh and Essendon középiskola birtokolja, a junior fiúk korszerű elhelyezéséhez új épületre volt szükség. A tervezői szándék a szokatlan beépítési adottságok kiaknázása és felértékelése volt. Mindenki azt remélte, hogy az épület ki tudja fejezni az érintett évfolyamok iskolai tanulmányokban betöltött mérföldkő szerepének fontosságát.

A McBride Charles Ryan építésziroda kétszintes épületben helyezte el az 5. és 6. osztály tanulóinak 3-3 tantermét. A tisztán szerkesztett alaprajzot egyszerű épülettömegbe, mégis összetett külső térlehatárolás mögé rejtették. Mondhatnánk azt is, hogy az egyes homlokzatok köszönőviszonyban sincsenek egymással. Tipikus ausztrál műemlékvilláról mintázott, kísértetházra emlékeztető zárt homlokzat néz az utca felé, míg az ellentétes oldalt egyetlen csíkozott tető uralja. Az iskolaudvarra modernista szalagablakok tekintenek, biztosítva a kapcsolatot a külső és belső terek között. A meglepő utcai homlokzatkontúr az utcaképbe nemcsak illeszkedik, hanem hozzá is ad. Fénylő fekete pikkelyes felülete kortárs viszonyulás a tradicionális kisvárosi beépítéshez.

A belső tereket a tagolt sziluett lágyan ívelő hullámokkal történt leképezése jellemzi. A felhőszerű felületek az indirekt megvilágításban valamint a passzív hűtésben is szerepet kaptak. A déli homlokzatról (nem tévedés, a déli féltekén járunk!) kürtők segítségével szívják át a frisslevegőt az épületen.

Képek: McBride Charles Ryan
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások