sebesp | 2020.03.09

Átadták pénteken Budapesten a Fiumei úti sírkert felújított északi árkádsorát, valamint a Salgótarjáni utcai zsidó temető rekonstruált falát.

A Fiumei úti sírkert és a szomszédos Salgótarjáni utcai zsidó temető nemcsak az elmúlás színterei, de emlékezetpolitikánk szerves része is - hangsúlyozta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója a pénteki átadáson.

A most megújult északi árkádsor 89 méter hosszú, 18 méter széles, csaknem 20 méter magas. Az északi árkádok alatt 86 síremlék található, melyből 18 védett sírhely. Itt nyugszik többek között a Gundel, a Jungfer és a Lingel család is. Az árkádsorok négy kupolacsarnokának márványmozaik falképeinek megőrzése azért is kiemelkedő jelentőségű, mert ezek a sírkert szecessziós ékkövei. A most felújított árkádsor első mozaikját Dudits Andor tervezte.

Az árkádsorok építése óta eltelt több mint 100 esztendő alatt a legutóbbi átfogó felújításra az 1970-es évek közepén került sor. Az északi árkádsor felújítási munkái 2017-ben kezdődtek meg. A műemléki munkálatok magába foglalták a vörösrézlemezzel fedett tetőszerkezet, a keménymészkő homlokzatok, kupolák, kripták, teraszok és mellvédek, a gipszmennyezetek, a kriptaemelők felújítását, valamint a muránói üvegmozaik felületek restaurálását.

A több mint két és félévig tartó restaurálási és felújítási munkálatokra több mint bruttó 1 milliárd forintot fordított a NÖRI a kormány által biztosított központi költségvetési forrásból. A Salgótarjáni utcai temetőben 2018 novemberében kezdődött meg a déli kerítésszakasz teljes rekonstrukciója. A nyomvonalszakasz rekonstrukciója csaknem 1000 tonna súlyú, 12 500 darab egyedileg méretezett és kézi erővel megmunkált kemény mészkő felhasználásával valósult meg. A teljes munka másfél évet vett igénybe mintegy bruttó 2 milliárd forint értékben.

Széchenyi István a magyarság életét generációkon át meghatározó család tagjaként vetette fel a nemzet nagyjai számára létrehozott sírkert gondolatát. A Fiumei úton megnyílt köztemető a 19. század végére nemzeti kegyhellyé, az emlékezés helyévé vált.

(MTI)

Gerle Lajos tervei alapján készült el a Magyarországon egyedülálló, klasszicizáló épületpárt. Építése 1904-től négy éven át tartott, de már 1905-től használatba vették temetkezésre. A legdrágább sírhelyek voltak a temetőben, első sorban a gazdasági életben tevékenykedő budapesti polgárok temetkeztek ide.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások