hír épületek

Felszentelték a Nagy László tervezte új veresegyházi katolikus templomot


Csépé | 2016.05.14
Felszentelték Veresegyház új katolikus templomát, a Szentlélek templomot szombaton. A templom terveit készítő Nagy László veresegyházi építész, az egyházközség tagja az ünnepi eseményen egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomot díszítő képzőművészeti alkotások mind helyi és környékbeli művészek munkái.

Az ünnepségen Beer Miklós váci megyéspüspök kiemelte: míg Nyugat-Európában templomokat zárnak be,  Magyarországon új templomok épülnek, ez büszkeséggel tölthet el mindenkit.
"Magyarország jó úton jár" - tette hozzá. A megyéspüspök szólt arról is, hogy egy új templom minden egyházközség számára új lendületet ad, de az egész település is új életkedvet nyer.
Pásztor Béla, a település független polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a templom épült meg, hanem új parókiát is építettek, "láthatóvá" vált az egyház által fenntartott idősek napközi otthona és az építkezés sürgetővé tette a tájház megújítását is.
Elmondta, az építkezést a szokásosnál feszesebb tempóban kellett végezni, hiszen az alapkövet tavaly pünkösdkor tették le. A beruházás költségeit a város viselte együttműködve a katolikus egyházzal, a költség bruttó 1,2 milliárd forint volt.
A polgármester bejelentette: az egyházzal együttműködve terveik szerint 2017. szeptember 1-jén megnyílik a katolikus középiskola Veresegyházon.
A templom terveit készítő Nagy László veresegyházi építész, az egyházközség tagja az ünnepi eseményen egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomot díszítő képzőművészeti alkotások mind helyi és környékbeli művészek munkái.
Mint a templomot bemutató kiadványban olvasható, a város meglévő katolikus temploma, a Szent Erzsébet-templom felújítási munkálatai során vált egyértelművé, hogy jelentős régészeti értékeket rejt, de a megnövekedett közösséget sem tudta már befogadni, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy új templomot épít. A régi templom továbbra is megőrzi templomjellegét, de a múlt értékeinek bemutatását is szolgálja.
Az új templom és a hozzá kapcsolódó épületrészek számos közösségi teret kínálnak, így fő funkciója mellett közösségi események megtartására is lehetőséget nyújt. Az új épület összes hasznos területe csaknem 1700 négyzetméter, a templom nagy hajója 350, a kápolna 65, a karzat 95 négyzetméter. A 20 méter átmérőjű kupola legmagasabb pontja 12 méter, a templomtérben 328 ülőhely várja a hívőket.
A kivitelező ZÁÉV és a LATEREX a korábbi egyházi beruházások után először épített új templomot.

(Forrás: MTI)

A tervező korábban így nyilatkozott az egyházmegyei lapban: "Az új templom egy építészeti szimbólum Veresegyházon, tehát a városi térben is meg kell jelenjen. Ugyanakkor nem szabad, hogy a Migazzi templom mellett egy uralkodó, elnyomó épület legyen. Viszont hívogató legyen, átöleljen,  gondoskodjon, adjon teret a kontemplációnak, elcsendesedésnek, elmélyülésnek." A teljes interjú itt olvasható

Előzetes film, Nagy László 2:24-től ismerteti a templomot (VVTV):

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások