épületek cikk alumínium burkolat Prefa

Hagyomány és modernség – egyidőben


Rajki Diána | 2022.11.24

Bényei Istvánról úgy mondják, nem házakat, hanem otthonokat tervez, a helyet, a környezetet, a tájat szem előtt tartva. Ennek egyik példája a Telkiben épült családi ház, amelynek mind építészete, mind pedig kivitelezése díjat nyert.

Telki nagy múltú település Budapesttől nyugatra. Bencés monostorát minden valószínűség szerint Szent István alapította. A párezres falu napjainkban arról ismert, hogy szép fekvése és jó közlekedése miatt ugrásszerű fejlődésnek indult, és az egyik leggazdagabb magyar településsé vált. A község rendezett utcáin sétálva számos új építésű, magas műszaki, ám hullámzó építészeti színvonalú épülettel találkozhatunk. A nemrégiben épült házak közül anyagi és szellemi minőségében egyértelműen kiemelkedik a gyöngyfehér színű pikkelyekkel borított családi ház, Bényei István és Lukács-Nagy Ádám építészek munkája, amely megosztott első díjat kapott a Prefa Hungária Kft. 2020-ban meghirdetett „Fémlemezfedések az építészetben” pályázatán. A telki ház burkolata pikkelyes elemeinek rombusz alakja finom utalás a közelmúlt családi házainak héjazatára, a palafedésre, egyben bemutatva, hogy kellő anyagi ráfordítással és szakmai odafigyeléssel a feladat szépen és jól megoldható.

Visszaköszönnek a népi hagyományok
A hagyományos falusi hosszúházakra jellemző, egymás mellé sorolt funkcióelemekből kialakított L alakú épület karakteresen magastetős megjelenését a tömegek megszakításai, a funkcióhoz illeszkedő visszaugrások, illetve lapostetős térrészek oldják. A tervezők mesterien megújítva alkalmazzák a népi építészet egyik legnagyszerűbb eszközét, a nyitott és zárt terek hasznos és szép kapcsolatát, a tornácot. Ugyancsak visszamutató és egyben egyszerű megoldás az L alakú beépítés, amellyel védett, otthonos épületformát hoztak létre. A tetőt és a falazatot egyaránt burkoló pikkelyszerű korcolt fémlemezek nem csak funkciójukban hasznosak, hanem meghatározzák az épület megjelenését, messziről felhívva rá a figyelmet. Az épület tervezői szerint az épület a talpas parasztház szabad átértelmezése, amely finom utalás a község híres szülöttére, Kodolányi Jánosra, aki gyermekkorának nagy részét az Ormánságban töltötte. 

Nem csupán díj, de tanulási lehetőség is
Az épület értékeit nem csak az arra járók elismerő pillantásai és rangos szakmai folyóiratok méltatásai bizonyítják, a Bényei István és Lukács-Nagy Ádám építészek által tervezett ház megosztott első díjat kapott a Prefa Hungária Kft. 2020-ban meghirdetett „Fémlemezfedések az építészetben” pályázatán. A neves szakmai zsűri, amelynek többek között tagja volt Erő Zoltán, Budapest főépítésze és Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke is, harmincnégy pályázati anyag közül sorolta megosztott első helyre az épületet. A Prefa ügyvezetője, Nemere Judit, aki szintén a zsűri tagja volt, az alábbiakat mondta a pályázatról: „A PREFA a pályázaton a minőségi fémlemezfedések és burkolatok széleskörű és időtálló felhasználását díjazza. Ez azonban nem csak egy díj, hanem egy tanulási lehetőség is, hiszen a kivitelezőknek, a Prefa munkatársainak és a szakmának is lehetőséget biztosít megtekinteni azokat a munkákat, amelyek az elmúlt években Prefa burkolatottal készítettek a bádogos szakkivitelezők. Ezekből a munkákból okulhatunk, tanulhatunk. A Prefa életében nagyon fontosak a bádogos szakkivitelezők, ők azok, akik megmunkálják azt az anyagot, amit mi gyártunk és forgalmazunk. Ők azok, akik megvalósítják az építtetők és a tervezők elképzeléseit, és akik biztosítják, hogy akár ötven-száz év múlva is láthatók legyenek ezek a szebbél szebb homlokzatburkolatok és tetőfedések.”

Szerencsés csillagzat alatt
A pályázat zsűrijének és az épületet méltató szakújságíróknak megegyezik a véleménye abban, hogy a ház lenyűgöző megjelenésében kimagasló szerepe van a gyöngyfehér Prefa 290 x 290 mm-es, 0,7 mm vastag alumínium ötvözetű tetőfedő rombusz beépítés kifogástalan kivitelezésnek is. A pontos kiosztású rombuszfedés, az elegáns és letisztult csomópontok, a homlokzatburkolat szegélyei és az anyagok precíz illeszkedése a kivitelező magas szintű szakmai tudásáról, elmélyült alkalmazástechnikai ismereteiről, tökéletes anyagismeretéről és több évtizedes gyakorlatáról tanúskodnak. 
Ez a Telkiben épült családi ház szerencsés csillagzat alatt született. Együtt volt minden, ami a magas építészeti és egyben magas műszaki minőségű épülethez szükséges: a tudatos és anyagiakban szilárd építtető, az empatikus és magas kvalitású tervező, a funkciónak tökéletesen megfelelő építőanyag és a kiváló kivitelező. A Prefa pályázatán homlokzatburkolat kategóriában 2020-ban az Év bádogosa díjat a Puskás Művek Kft. nyerte. Vezetője Puskás András, aki a családi hagyományokat követve választotta az építőipart. Fiatal kora óta végez bádogos munkákat, építészmérnöki diplomával, ács-szigetelő-bádogos szakmunkás bizonyítvánnyal, bádogos mestervizsgával és műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezik. 

Információ a Prefa termékeiről

szerző: Tóth Balázs, építész

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások