hír cikk beruházás Budapest építészet épül Postapalota Széll Kálmán tér

Itt vannak a látványtervek a Postapalotáról

donkanyar | 2017.03.22
Várhatóan 2018 októberére fejezik be a Széll Kálmán tér fölött magasodó emblematikus épület, a Postapalota átalakítását. Az exkluzív irodaépületbe már hirdetésben keresik a bérlőket.

A Postapalota átalakítási tervei elég sokat ígérőek, főleg a panorámás tetőterasz. Mivel már ingatlanos oldalon is hirdetik a felújítás előtt álló Postapalota irodáit, így innen tudni, hogy a patinás ház Buda Palota néven újul majd meg. Az Index szúrta ki, hogy az Irodhaz.info-n lehet keresgélni mindazoknak, akik ebben a épületben akarnak majd irodát. Ezen a portálon egyébként a renoválás utáni látványtervek is megnézhetjük. A látványtervek igen kecsegtetőek, a hirdetés ígérete szerint a végeredmény BREEAM "nagyon jó" besorolású zöld irodaház lesz.

Az épületet tavaly vásárolta vissza az állam hétmilliárd forintért, mivel annak folyamatosan csak romlott az állaga. Az 1925-ben épült Postapalotát 2008-ban adták el a Wing Zrt.-nek, hogy luxusszállót építsenek belőle. Mivel a cég négymilliárd forintért vásárolhatta meg, s mivel azt az állam túl alacsonynak ítélte, ezért nyomozások is indultak az ügyben. Az üresen álló, pusztuló épületet végül tavaly vásárolta vissza a Pallas Athéné Alapítvány csoport hétmilliárdért.


Forrás: Index.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...