E rövid cikk apropóját „Reimholz Péter utolsó munkája kozmetikázás nélkül” című kiállítása adta. (A kiállításról szóló híradás és Tardos Tibor megnyitóbeszéde itt olvasható: http://epiteszforum.hu/node/17489.)
A kiállítás az Október 6. utca és a Szabadság tér sarkán álló lakóépület átalakítási terveit, nem utolsó sorban belsőépítészeti terveit, valamint a kész épület (ötven szobás szálloda) fotóit mutatja be.
Az épülethez annyi közöm van, hogy az eredeti épület felmérési terveit én készítettem. Talán sokakat érdekelhet, milyen volt az eredeti épület, ezért a tervlapokból, és a dokumentációhoz készített fotókból néhányat közreadok. Az épület felmérése 2004. telén készült papíralapú fotódokumentációval, ezért az itt mellékelt fotók szkennelt fotók, a minőségük nem tökéletes. 2007. őszén újabb fotódokumentáció készült az akkor már lecsupaszított falakról és a félig elbontott épületről. Ekkor falnézeteket, falszerkezeteket dokumentáltunk, mert a belső falak annyira rossz állapotban voltak, hogy azokat el kellett bontani.
Elöljáróban egy személyes élményt szeretnék megemlíteni Reimholz Péterrel kapcsolatban: nem ismertük még egymást, amikor felhívott telefonon, hogy az egyik felmérési dokumentációmat szeretné felhasználni. Közölte, mondjak egy számot, mekkora összegért járulok hozzá a tervek felhasználásához (a rajzok egyébként már nála voltak), majd gyorsan megegyeztünk. Rendkívül korrekt volt, tisztelte a másik ember munkáját. Sem előtte, sem utána nem fordult velem elő, hogy valaki fizetett volna rajzaim utólagos felhasználásáért!
A szálloda tervezésében nem vettem részt, de figyeltem, hogyan alakul az építkezés – amíg lehetett autóval arra közlekedni. Aztán sokáig nem jártam arrafelé, csak amikor teljesen készen volt már az épület: mondhatom, földbe gyökerezett a lábam. Soha nem hittem volna, hogy ebben a városban, ezen a frekventált helyen ilyen merész emeletráépítést engedélyezzenek! Mai szóhasználattal élve: nagyon ütős élmény volt, majdhogynem brutálisan ütős. Arra csak később jöttem rá, miért nem brutális ez a ráépítés. Véleményem szerint a következők miatt: először is a felépítmény egyáltalán nem igazodik az alatta lévő épülethez, sem az ablakosztáshoz, sem a vakolatdíszekhez, sem a középrizalitokhoz, ezáltal nem nyújtja fölfelé az épületet, egyszerűen csak rajta ül. Másodszor: a felépítmény alaprajzi lépcsőzése és a kiálló ablakdobozok, valamint a föléjük magasodó, teljesen dísztelen attikafalak (a metszetet elnézve talán gépészeti berendezéseket takarnak) töredezetté teszik a ráépítés kontúrját, könnyedebbé a látványát.
A Nádor utca felől közelítve a térre feltűnő, hogy az épület milyen jól illeszkedik a mellette álló épületek sorába (éppen az emeletráépítés miatt). Ezek a Hazatérés temploma (Dabasi Halász Géza, Győry Sándor 1940.), a volt Pénzintézeti Központ (Lauber László, Nyíri István 1940.) és a Bank Center (Finta József 1991-95.). A Hazatérés temploma síkban tartott homlokzata (ami ellent mond az egyetemen tanultakkal: tömegváltás síkváltással jár együtt) és a többi épület is teljesen más építészeti gondolkodásmódot jelenít meg, mégis jól megférnek egymás mellett. Közvetlen szomszédjához, a Katolikus Tábori Püspökség XIX. századi, historizáló, egyemeletes épületéhez már nem tud illeszkedni, ezt az épületet már túlnőtte, pedig eredetileg a mi épületünk is egyemeletes volt (történetét lásd itt: http://epiteszforum.hu/node/17488), de az elmúlt kétszáz évben együtt nőtt környezetével.
Nem jártam a kész épületben, csak fotókról ismerem. Feltűnő a belső udvar totális újragondolása, átértelmezése: megmaradt ugyan, de üvegfedést kapott és az előcsarnok részévé vált, megszűnt „közlekedőudvar” jellege azáltal, hogy eltűntek a függőfolyosók (csak az első emeleti körfolyosó kőkonzoljai maradtak meg jelzésszerűen, finom utalásként az épület történetiségére), vagy helyesebben fogalmazva: bezárultak, és a szállodai funkciónak jobban megfelelő, intimebb közlekedőkké váltak. A belső udvar határolófalai Fuksas foligno-i templomának befüggesztett kulisszafalára emlékeztetnek, csak éppen Reimholz Péter belső homlokzatai sokkal derűsebbek, színesebbek, játékosabbak.
Reimholz Péter halála után a házat Nagy Péter, valamint Csomay Zsófia és Reimholz Júlia fejezte be.
Az épülethez annyi közöm van, hogy az eredeti épület felmérési terveit én készítettem. Talán sokakat érdekelhet, milyen volt az eredeti épület, ezért a tervlapokból, és a dokumentációhoz készített fotókból néhányat közreadok. Az épület felmérése 2004. telén készült papíralapú fotódokumentációval, ezért az itt mellékelt fotók szkennelt fotók, a minőségük nem tökéletes. 2007. őszén újabb fotódokumentáció készült az akkor már lecsupaszított falakról és a félig elbontott épületről. Ekkor falnézeteket, falszerkezeteket dokumentáltunk, mert a belső falak annyira rossz állapotban voltak, hogy azokat el kellett bontani.
Elöljáróban egy személyes élményt szeretnék megemlíteni Reimholz Péterrel kapcsolatban: nem ismertük még egymást, amikor felhívott telefonon, hogy az egyik felmérési dokumentációmat szeretné felhasználni. Közölte, mondjak egy számot, mekkora összegért járulok hozzá a tervek felhasználásához (a rajzok egyébként már nála voltak), majd gyorsan megegyeztünk. Rendkívül korrekt volt, tisztelte a másik ember munkáját. Sem előtte, sem utána nem fordult velem elő, hogy valaki fizetett volna rajzaim utólagos felhasználásáért!
A szálloda tervezésében nem vettem részt, de figyeltem, hogyan alakul az építkezés – amíg lehetett autóval arra közlekedni. Aztán sokáig nem jártam arrafelé, csak amikor teljesen készen volt már az épület: mondhatom, földbe gyökerezett a lábam. Soha nem hittem volna, hogy ebben a városban, ezen a frekventált helyen ilyen merész emeletráépítést engedélyezzenek! Mai szóhasználattal élve: nagyon ütős élmény volt, majdhogynem brutálisan ütős. Arra csak később jöttem rá, miért nem brutális ez a ráépítés. Véleményem szerint a következők miatt: először is a felépítmény egyáltalán nem igazodik az alatta lévő épülethez, sem az ablakosztáshoz, sem a vakolatdíszekhez, sem a középrizalitokhoz, ezáltal nem nyújtja fölfelé az épületet, egyszerűen csak rajta ül. Másodszor: a felépítmény alaprajzi lépcsőzése és a kiálló ablakdobozok, valamint a föléjük magasodó, teljesen dísztelen attikafalak (a metszetet elnézve talán gépészeti berendezéseket takarnak) töredezetté teszik a ráépítés kontúrját, könnyedebbé a látványát.
A Nádor utca felől közelítve a térre feltűnő, hogy az épület milyen jól illeszkedik a mellette álló épületek sorába (éppen az emeletráépítés miatt). Ezek a Hazatérés temploma (Dabasi Halász Géza, Győry Sándor 1940.), a volt Pénzintézeti Központ (Lauber László, Nyíri István 1940.) és a Bank Center (Finta József 1991-95.). A Hazatérés temploma síkban tartott homlokzata (ami ellent mond az egyetemen tanultakkal: tömegváltás síkváltással jár együtt) és a többi épület is teljesen más építészeti gondolkodásmódot jelenít meg, mégis jól megférnek egymás mellett. Közvetlen szomszédjához, a Katolikus Tábori Püspökség XIX. századi, historizáló, egyemeletes épületéhez már nem tud illeszkedni, ezt az épületet már túlnőtte, pedig eredetileg a mi épületünk is egyemeletes volt (történetét lásd itt: http://epiteszforum.hu/node/17488), de az elmúlt kétszáz évben együtt nőtt környezetével.
Nem jártam a kész épületben, csak fotókról ismerem. Feltűnő a belső udvar totális újragondolása, átértelmezése: megmaradt ugyan, de üvegfedést kapott és az előcsarnok részévé vált, megszűnt „közlekedőudvar” jellege azáltal, hogy eltűntek a függőfolyosók (csak az első emeleti körfolyosó kőkonzoljai maradtak meg jelzésszerűen, finom utalásként az épület történetiségére), vagy helyesebben fogalmazva: bezárultak, és a szállodai funkciónak jobban megfelelő, intimebb közlekedőkké váltak. A belső udvar határolófalai Fuksas foligno-i templomának befüggesztett kulisszafalára emlékeztetnek, csak éppen Reimholz Péter belső homlokzatai sokkal derűsebbek, színesebbek, játékosabbak.
Reimholz Péter halála után a házat Nagy Péter, valamint Csomay Zsófia és Reimholz Júlia fejezte be.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
