Ez a tájba simuló kis nyaraló Japán legészakibb szigetén, a Hokkaido szigeten található egy hegy tetején, ahonnan csodás kilátás nyílik a Yotei-hegyre és a hegy lábánál futó folyóra. Az épület a magas fáknak köszönhetően megbújik a tájban, mégis hatalmas masszív betontömbként emelkedik ki a hegy fölé.

Az épületben három szintet találhatunk: a legalsó szinten helyezkedik el a wellness részleg, az első szinten, mely a földszintnek felel meg, van a ház nappali zónája, ahová a vendégek, barátok is érkeznek, míg a legfelső szinten található az éjszakai zóna, privát tér, a hálószobákkal és fürdőkkel.

Az épület felé közeledve úgy tűnhet, hogy a homlokzat zárt, ám a házba belépve nagyon tágasnak és nyitottnak tűnik az egész épület. Míg a szomszédoktól és az utcáról teljesen el van zárva a ház, addig a másik oldalon nyitott, és gyönyörű, panorámás kilátás nyílik Niseko területére.

Ahogy a vendégek az egyes szintek között közlekednek, gyönyörködhetnek az erdőre néző bámulatos kilátásban, mert a lépcsőt úgy tervezték, hogy teljesen nyitott legyen és a fák lombkoronájának szintjén közlekedjünk. A minimalista külső ellentétben áll a természetes fa- és kőburkolatok bőséges felhasználásával, amelyek a belső terekben kellő melegséget biztosítanak.

Összességében elmondható, hogy az épület minden luxusigényt kielégít, miközben a hideg-rideg külső meleg, barátságos légkört biztosít a család és a barátok számára.

Építész: Peter Hahn Associates, Seshimo Architects
Helyszín: Niseko, Japán
Építés éve: 2017
Forrás: ArchDaily

 

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...