droID | 2015.12.10
Idén a KÉSZ kapta az építőipar egyik legrangosabb hazai kitüntetését, az Építőipari Nívódíjat a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáért. Az elismerést 1999 óta minden évben olyanoknak ítélik oda, akik munkájukkal nemcsak maradandót alkotnak, hanem javítják az építőipar megítélését is.

Immár 14. alkalommal ítélték oda az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) által felkért bírálóbizottság tagjai a Nívódíjat. Az elismeréssel olyan építőipari szereplőket és munkájukat jutalmaznak, akik nemcsak magas minőségben alkotnak maradandót, hanem az építőipar megítélését, becsületét is javítják. Idén a Nívódíjat a komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában a Kossuth tér rekonstrukciójáért a KÉSZ Építő Zrt.-nek ítélték oda.

Szalados László, a KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója a díjátadáson kiemelte: „a Kossuth tér rekonstrukciójával ez már sorozatban a harmadik Nívódíj, amit elnyertünk. Ennél jobb bizonyíték nem is kell arra, hogy a KÉSZ legfontosabb értékei között nem véletlenül szerepel a tudás, a szakmaiság, a megbízhatóság és a csapat sikere mindenekfelett.”

A Kossuth tér rekonstrukciója alatt a munka mintegy 85 000 m2-en folyt. Ebből 55 000 m2-t fed térburkolat, amely kialakításánál a kivitelező ötféle követ használt fel. A vakok és gyengén látók segítése érdekében 16 000 taktilis elemet rögzítettek a térburkolatra. A zöld területek tekintetében is tekintélyes számokat vonultat fel beruházás. A rekonstrukció után 1,1 hektár fűterülettel, 85 000 cserjével és 132 fával gazdagodott a Nemzet Főtere. A rekonstrukció része volt a Parlamenti látogatóközpont és a mélygarázs kialakítása is. A háromszintes létesítmény kialakításánál 1555 tonna betonacélt használtak fel a tartószerkezethez, 1390 négyzetméter tégla válaszfalat építettek. Beépítettek 78 db tűzgátló ajtót és 1100-nál is több LED, neon lámpatestet. A kivitelezésnél kiemelt figyelmet kapott a műemléki környezet megőrzése, óvása, valamint Steindl Imre eredeti koncepciója is. A Kossuth tér rekonstrukciójának generáltervezője a KÖZTI, vezető tervezője pedig Tima Zoltán volt.

A hagyományoknak megfelelően a tanúsítványok átadására 2015. december 9-én, az ÉVOSZ évzáró tanácskozásán került sor. A díjat megtestesítő réztáblát pedig 2016. március 15-e után helyezik el a téren.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások